Másfél méter távolság

66.: Kiotói séta és egy utolsó tánc Oszakában

2. évad 22. rész: Körutazás Dél-Japánban 12.

2021. április 06. - Pécs Decentrum

A leírás szerint nem látható egyszerre sehonnan az összes kő.

 

Újabb hosszú utazás a szuperexpresszen: Kumamotóból Oszakáig. Az ottani magyar tanszék vezetőjével vacsorázom. Hét éve jól ismerjük egymást, barátsággal fogad, mint mindig. Mesélek neki a kínai és az itteni élményeimről, a tanításról, a kínai diákokról. Elismeréssel bólint a meglátogatott helyszínek hallatán, jókat kacag a táncos sztorikon, majd irodalmi kérdések kerülnek szóba. Nádast is fordít, egy-egy szöveghely értelmezésében többször voltam segítségére. Jó kedélyű hölgy, remek hangulatban telik az este. Megkérdezi, mi a tervem még. Elmondom, hogy a szomszédos Kiotóban tennék újra egy sétát, ahol már volt szerencsém lakni hat évvel korábban.

bambuszerdo_arasijama.JPG

Bambuszerdő, Arasijama

Egyfajta nosztalgia ez . Minden ízében ismerős, de megunhatatlan helyek. Az arasijamai bambuszerdőről talán mindenki látott fotót, az Egy gésa emlékirataiban is feltűnt egy pillanatra. Varázslatos helyszín. A Rjóandzsi templom kőkertje szintén a mozik sztárja, szerepelt például a Tokiói tortúrában. A leírás szerint nem látható egyszerre sehonnan az összes kő. Kivételes szerencsét jelent, ha ez valakinek mégis sikerül. Az idegenvezető persze megmutatja, ahonnan ez lehetséges, így aztán a folyton érkező iskolás csapatok kórusban számolják a köveket. Ez állandó program, tehát ha valaki szeretné megtanulni az alapszámokat japánul, itt kiváló alkalom kínálkozik erre. Elmélyedésre, szemlélődésre éppen ezért nem – egy-egy lopott pillanat adódhat csak, amikor két iskolás csoport között lélegzetvételnyi csend telepedik az öreg kövek közé.

a_rjoandzsi_hires_kokertjenek_reszlete_es_az_elmaradhatatlan_diaksereg_kioto_1.JPG

A Rjóandzsi híres kőkertjének részlete és az elmaradhatatlan diáksereg, Kiotó

Sétálok egyet a Kamogava partján. A „Kacsa folyó” meglehetősen széles folyócska, mélysége alapján meg inkább patak. Biciklizésre is alkalmas földút szegélyezi mindkét oldalt. Az út mellett, a töltésszerű, füves emelkedő fölött pedig kilométereken át idős, kopár fák húzódnak most télen, amelyek tavasszal egészen más képet mutatnak. Lassan kibomlanak a szirmok, és a kellemesebb idő beálltával díszbe öltözik ez a sétány. Cseresznyefák. Alattuk vidám társaságok telepednek le piknikezni, a földúton egy-egy biciklis vagy mindenféle korosztályú futó halad el. Főleg estefelé több zenészpalánta is gyakorol, itt a legkevésbé zavaró mások számára. Később a cseresznyefák alatti sövény borul díszbe, ami nem fagyal, nem is bukszus, hanem rododendron. Rózsaszín ez is. Itt fönn, az úttesttel párhuzamosan kerékpárút húzódik, mely követi a folyót. Hidak és vasútállomások jelzik, hol is tartunk, de a vasút nem rontja el ezt a nyugodt környezetet: a föld alatt robog.

Utolsó nap délelőtt. Oszaka. Az utazás szükségképpen keretes szerkezetű, repülőgéppel érkezik és távozik is az ember innen, az én utam ezen belül egy másik keretet is kapott. Ugyanazzal a táncos társasággal találkozom, tehát már ismerősként fogadnak. A mulatságot megelőző workshopot a kizomba műfajban egyik legismertebb francia tanár tartja. Ráadásul délelőtt zajlik az egész, így szinte végig részt tudok venni, és innen egyenesen indulok majd a reptérre. Ebben a föld alatti bárban már táncoltam pár éve, otthonos érzés. A csapatban kiszúr egy német lány, akivel angol-német-japán keverék nyelven beszéljük meg, hogy milyen kicsi a világ: most például azért, mert az oktató kiszúrja rajtam a magyar tánciskolás pólót, amelynek vezető tanárnőjével ő maga is tanított már együtt.

a_kitano_tanmangu_templomnal_kioto.JPG

A Kitano Tanmangu templomnál, Kiotó

Elperegnek az órák és a buli percei is, lassan indulnom kell. Átöltözöm a kinti téli időjárásnak megfelelően, összeszedem a motyómat, majd a még táncolók között kifelé indulok. Elfog az elszakadás, a vége nyomorúságos érzése. Már az előtérbe nyíló ajtónál tartok, amikor átsietve a tömegen megszólít valaki, a maestro mosolygó japán partnernője, aki az első nap tánceseményét tartotta. Nem éppen japános szokás, de megölel, ez a gesztus kísér el a már felszállópályán gördülő gépemig.

 

Írta: Dominka Ede Harald.

A bejegyzés trackback címe:

https://masfelmetertavolsag.blog.hu/api/trackback/id/tr8416492000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása