A közeli, ismert városrészek üres héjként emlékeztettek magukra, a tilalom bejelentése utáni első utam a bankautomatához pánikban tetőzött, amikor az automatához vezető kapunál csapatosan jelentek meg majmok, nem mertem kiszállni az autóból és közelebb menni.
Már napok óta fáj a jobb vállam és a nyakam. A férjem és a fiam, drukkerek a távolból, azt javasolják, kerüljem el az orvost, ameddig tudom. De azért meggooglizom a Covid-19 és az ízületi fájdalmak közötti kapcsolatot. Semmi konkrét, „még nem lehet tudni”, ahogy a legtöbb tényt a koronavírussal kapcsolatban. Az ismerős orvosokkal – jobban mondva tanítványaim barátaival, akik orvosok - már felvettem a telefonkapcsolatot. Ez még a kijárási tilalom elején történt harminchárom nappal ezelőtt. Most 27 ezer tesztelt Covid-19 betegnél tartunk, ebből 826 ember halt meg, kétezer-hatszáz fertőzött Delhire jut. Ezek semmiképpen sem magas számok a teljes indiai lakosság számához: 1,3 billió emberhez képest.
Indiában március 24-én kezdődött a kijárási tilalom, és ez sokként ért minket. A közeli, ismert városrészek üres héjként emlékeztettek magukra, a tilalom bejelentése utáni első utam a bankautomatához pánikban tetőzött, amikor az automatához vezető kapunál csapatosan jelentek meg majmok, nem mertem kiszállni az autóból és közelebb menni. Az utca másik felét átvették a kóbor kutyák, a közeli Durga templomnál, ahol általában nyolc-tíz kéregető üldögél, csak két riksa vezetője üldögélt. A nagyobb utcakereszteződéseknél sem látni kéregető gyerekeket sehol.
A delhi középosztály sokkal készségesebben fogadta a kijárási tilalmat, mint gondoltam volna. A delhi utca az árusok és apró boltok otthona, de egyszerre mindenki bezárt, üzletláncok, boltok – csak a gyógyszertárak, a gyógyszertárral egybenyitott szövetkezeti boltok, a Mother Dairy nevű tejboltok és a bankautomaták vannak nyitva. A metró zárva, a buszok eltűntek az utakról, csak egy-egy riksát lehet látni, vagy villanymotoros ú.n. e-riksát.
A tilalom elrendelése egyik napról a másikra történt. Március 23-án az esti hírekben bejelentették, hogy 24-től, azaz éjféltől érvénybe lép a tilalom. Négy óránk volt arra, hogy vásároljunk, megtudjuk, hogy a családunknak milyen tervei vannak, hazautazzunk. Barátnőm, aki egy távoli városrészben lakik, telefonált, hogy azonnal vásároljak be, mert órákon belül kiürülhetnek a boltok. Felvettem az egyik maszkot– a légszennyeződés miatt több is van itthon – és 9-kor már harmincadmagammal várakoztam a sorban a bolt előtt.
Lencsét, babot, rizst, cukrot, vattát, szemeteszacskót vettem, a sietségben a 44-es pesti ostromról szóló anyai beszámolók szolgáltak. A kiló szárazbab, amit anyám egy bombatámadás után az ostrom idején az ajtó mellett talált.
A kijárási tilalom elrendelése váratlanul érte a munkások millióit, akik Gudzsaratban, Harjánában, Pundzsábban dolgoztak boltokban, gyárakban, építkezéseken nemzetközi és indiai cégeknél. Férfiak, nők, gyerekek hátizsákokkal és batyukkal elindultak haza vonaton, buszon, vagy gyalog. Éjfél után a tilalom életbe lépett, leállították a járműveket, és lezárták az államhatárokat, így gyalogoltak Jharkhandba, Agrába, Gorakhpurba, a falvakba. A kilencvenes évek óta a falut egyre kevésbé tekintik Indiában fontosnak. Azok a munkások,akik a falu felé indultak, letették a voksukat amellett, hogy a falu élhetőbb hely, mint a munka és lakóhely nélküli város. Voltak, akik átjutottak a belső államhatárokon, voltak, akiket leszórtak fertőtlenítővel a határon, voltak, akiket embercsempészek vittek át. Azt mondják, hogy ilyen exodust utoljára India kettéválasztásakor, 1947-ben láttak.
Az egyetemen a szemeszter közepén, a március 9-én kezdődő mid-term break vezetett el a kijárási tilalomig. A kisebb csoportokban, ahol tanítok, nem volt nehéz elkezdeni az órákat a szünet után What’sApp-en, vagy a GoogleDuo-n. Soha sem gondoltam volna, hogy ez így lehetséges. Delhiben, ahol a hallgatók sokszor másfél-két órákat utaznak, hogy eljussanak az egyetemi órákra, ez különösen fontos. Az internet itt sokkal olcsóbb, mint Európában (28 napra napi 1 GB 218 rúpia, vagyis 900 forint). A hallgatók mobiltelefonon dolgoznak, azon gépelik a dolgozataikat, hallgatják az előadásokat, olvassák az elküldött irodalmat. Volt hallgató, aki azt sms-ezte, hogy aznapra kifogyott az internet adagjából. Van olyan hallgató, akinek a kisfia iskolai távoktatásán kell lennie a telefonjával.
A távórákon beszűrődik a hallgatók világa, a szobarészlet, a családi környezetük, a szobatársaik mozgása. Egyelőre úgy érzem, hogy a távóra más megoldás híján megoldás és jó kiegészítés az éven át rendszeresen folytatott munkához, de a magyarázat, az egymással folytatott játékok, a gyakorlatok ezen a platformon semmiképpen sem töltenek úgy fel, mint az élő óra.
Írta: Köves Margit
