A beszámoló helyenként egészen intimmé válik, a hallgató mellkasában összeszorul valami. A téma nehéz.
Odakinn a vihar szürkéskék naplementéje. Olyan felhőformák, hogy még az esemény fotósa is megörökíti. A teremben hullámszerű mormogás, kicsit őszivé válik az idő, a levegő; és a lámpák sárgásak, a fűtés melenget.
Az emelvényen az író, Szűcs Teri, és beszélgetőtársa, Böhm Gábor. Szűcs Teri mosolyog, Böhm Gábor pedig kockás ingben, összeszedetten kezdi az alkalmat. A teremben csend lesz. A regény címe: Visszatért hozzám az emlékezet.
Szűcs Terit bemutatják: teoretikus, aktivista, író. Aztán a szerző édesanyjáról beszél, akiről a kötet szól. A múlttal kezdi, a demencia előtti idővel, amikor az emlékezés nehézsége még megfoghatatlanabb dolgokból eredt – a történelemből, magyarázat nélküli halálokból.
A kérdező jól kérdez, és az író jól válaszol. Összhangban vannak, értik egymást. Dialógust hallunk, nem monológokat. A beszámoló helyenként egészen intimmé válik, a hallgató mellkasában összeszorul valami. A téma nehéz.
Hallunk technikai részletekről is – az írás folyamatáról, a címadásról, a fejezetekről. Miért változik egyszer csak a narrátor? Más lehet-e egy nő, és egy férfi olvasata? Hol az Apa hangja? – teszi fel Böhm Gábor kérdéseit.
A végére teljes egésszé kerekedik a beszélgetés. Szűcs Teri a regény társadalmi funkcióiról beszél, a politikumról. Mégiscsak autofikció ez, amely valódi kórházakról szól.
A beszélgetés után technikai okok miatt a kötet sajnos nem megvásárolható. Az emberek azért még maradnak pár szóra, kis csoportokban állnak, összegyűlnek. Még lebeg valami a teremben.
Írta Kocsis Boglárka
Fotók PécsLIT Facebook oldal
