Hallgatás és meghallgatás, alakulás, értés és félreértés a különös, változékony halmazállapotú figyelem légkörében.
Az Ördögkatlant ismerik a pécsiek, baranyaiak, de a Pécsett immár sokadik éve megtartott CCC-t – nem nagyon.
Illetve alig vagyunk, voltunk rajta Pécsről – Budapestről, külföldről, a tengerentúlról annál többen jöttek. Nekik ez a hét augusztus közepén a Szántó Kovács utcai egyetemi épületben a nyár fénypontja. Megnyílás, elhallgatás, zavar, belső beszéd, zaklatottság. A megszólalás kényszere, feszültsége és megkönnyebbülése -- kinek kínos, kinek meditatív csendek. Váratlanul érdekeltté válás -- hallgatás és meghallgatás, alakulás, értés és félreértés a különös, változékony halmazállapotú figyelem légkörében. A Szántó Kovács utcai (a volt FEFI-kar, s azóta annyi néven illetett és szervezeti átalakuláson átesett) épület pedig maga az Egyetem. A valaha a PTE-n is dolgozó Klein Sándor pedagógus-pszichológus professzor világhírű fiával, a hegymászó-filozófus-könyvkiadó Klein Dáviddal s másokkal 14. alkalommal szervezték meg idén a Kultúrák Közötti Kommunikáció Nemzetközi Találkozóját.
A rogersi személyközpontú, személyközi pszichológián alapuló foglalkozások egytől egyig klimatizált termekben zajlottak. A résztvevők minden körben, ahol ültek külföldiek, fordítottak egymásnak angolról, angolra. A kora délutáni tematikus csoportok (pszichodráma, családállítás, bodywork, kertek és falak, nevetésterápia – bárki meghirdetheti, amihez ért) kivételével „csak” beszélgettünk, kis- és nagycsoportban. A módszer különlegessége, hogy nincs moderátor. A facilitátor sokszor mindössze jelenlétével orientálja, tartja meg, támogatja az itt és mostban felmerülő érzetekről folyó megnyilvánulásokat. A csoport magát szabályozza, s tér vissza egy-egy elejtett szálhoz, amikor valakiben megérik a reflexió. Vannak drámák, konfliktusok – akár egy rosszul eső hangsúlyból, amiket azonban ki lehet bontani. Hirtelen – vagy késleltetve – rájövünk ebből zavaraink, elakadásaink okára, szembesülhetünk a blokkjainkkal.
Rendkívüli hét ez annak, aki részese. Megtapasztalja, hogyan hat másokra a kommunikációja, megfogalmazhatja, átgondolhatja, más szempontból láthatja, amiben él. Kétszer két órán találkozik a szűkebb csoportjával minden nap, így van idő a csendekre, a reakciókra, a reakciók reakciójára. Ebben a befogadó közösségben bármiről beszélhetsz, ami nyomaszt, a „régiek” örülnek az „újaknak”, és gyakran ki sem derül, ki a másik a kinti világban, mi a polgári foglalkozása, státusza, titulusa, mert itt azt letehetjük. Kipróbálhatjuk, milyen az, ha egyszer csak arról kezdünk beszélni, amiről amúgy ritkán: a kegyelmi pillanatokban, egy tóparton sétálva, egy figyelmes hallgatóval régen egy vonatúton, repülőn, ismerőssel vagy ismeretlennel.
Az encounteren (ami a CCC alapja) ezekből a pillanatokból van több. Ráadásul többszemközt.
írta Gilbert Edit
fotók Sonfalvi Áron, Lóczi Csenge és a szerző
