Az idei PécsLIT legfontosabb tapasztalata talán az, hogy az életutak, az autobiográfia, a személyes sorsok, a történelmi múlt és az ezekhez való kötődések az irodalmi szövegek legfontosabb, megunhatatlan alapanyagai.
Már több éve annak, hogy az ősz egyik legjobban várt programja a PécsLIT, a város saját szervezésű és egyre nagyobb hírű irodalmi fesztiválja, ami rendszerint szeptember második hetében kerül megrendezésre. Bár az iskolakezdés felől nézve ez nem túl kedvező időpont—hiszen például a tanárok és a diákok még javában próbálják összeszedni magukat és sínre rakni a munkás hétköznapokat a hosszú nyári vakáció után—, abból a szempontból előnyös, hogy még hosszúak a nappalok, így mindenki kedve szerint válogathat az akár késő estig is elhúzódó színes programkínálatból. Vannak ifjúsági és zenés rendezvények, rendhagyó irodalomórák, író-olvasó találkozók, folyóirat-bemutatók, így bizonyára mindenki találhat magának valami kedvére valót.
Az idei fesztivál talán legismertebb vendégei (a teljesség igénye nélkül) Áfra János, Grecsó Krisztián, Balla Gergely, Bíró-Zsombor Aurél, Cserna-Szabó András, Darvasi László, Földényi F. László, Nyáry Krisztián, Háy János, Rakovszky Zsuzsa, Szűcs Teri és Zoltán Gábor voltak. Sokan közülük szinte már állandó visszatérői a rendezvénynek. Meglehetősen energikusnak és elszántnak kell lenni ahhoz, hogy valaki a programsorozat nagyját végig tudja látogatni, ezért a következőkben az időkorlátok befolyásolta személyes válogatás és élménybeszámoló következik.
Bár a hétfői Jelenkor lapszámbemutató, Rakovszky Zsuzsa könyvbemutatója, valamint Beck Zoltán és Grecsó Krisztián nyitóestje is ígéretesnek tűnt, az első (egyébként nagy érdeklődés övezte) közönségtalálkozón Daniel Kehlmann német írót hallgathattam meg, aki tolmács segítségével Wilhelm Drostéval új, Mozgókép című regényéről beszélt. A könyv Georg Wilhelm Pabst német filmrendezőről szól, aki a 20. század első évtizedeinek progresszív alkotója volt. Bár megjárta Hollywoodot, végül Goebbels megrendelésére kezdett filmeket készíteni. Kehlmann hosszan beszélt arról, hogy talált rá a témára, és kutatásai során a korabeli filmtörténet számos érdekes epizódjára is fény derült. Mivel Pabstról kevés életrajzi információ férhető hozzá, a fikció szükségszerűen kiegészíti a történelmi tényeket. A regény fő kérdése a hatalom és a művészet viszonya, a rezsimmel való problematikus kapcsolat. A sok filmtörténeti adalékot hallva a közönség nem csak a regény elolvasásához, de a korabeli filmművészet tanulmányozásához is kedvet kaphatott. Bár a beszélgetést a tolmácsolás meg-megakasztotta, az érdekes történetek és adatok feledtették az olykor döcögő tempót.
A harmadik nap talán legjobban vár beszélgetése Kemény Lili Nem című regényének bemutatója volt, a szerzővel Kiss Georgina beszélgetett. Azt nehéz megmondani, hogy az időközben Margó-díjra is jelölt Nem írói sikerként vagy „botránykönyvként” vált-e híresebbé, az egyórás beszélgetésen mindenesetre mindkét aspektus szóba került. A recenziókból is alaposan felkészült kérdező utalt az olvasói visszhangokra, a kritikákra, a regény műfajiságára (autofikció?) is, és nem maradhatott el a szöveg kitárulkozó, önfeltáró nyelvezetének és a narráció sajátosságainak elemzése sem. A hitelesség és az igazságtartalom itt is érdekes kérdés lehet: Kemény Lili szerint azonban teljesen másodlagos nézőpont, hogy a regény fiktív szerepálarcai mögött kik a valós alakok, hiszen a regényvilág egy nyelvi konstrukció, egy spontánnak tűnő, ám mégis tudatosan megalkotott gesztus. A beszélgetőpartnerek érezhetően jól rezonáltak egymásra, gyorsan megteremtődött a közös hang, ami aztán a beszélgetés végéig meg is maradt. A regényért pedig lehet rajongani vagy kevésbé szeretni azt, annyi bizonyos, hogy a figyelmet az elmúlt hónapokban tartósan és hathatósan magára irányította.
Csütörtökön a konferenciateremben Szűcs Teri és Böhm Gábor beszélgettek a Visszatért hozzám az emlékezet című könyvről. A szintén élettörténetből született szöveg témája az emlékezet, a felejtés és az otthonápolás témáin keresztül középpontba kerülő identitás- és múltkeresés, annak elemzése, megőrzése, testi-fizikai valósága. Böhm Gábor és a szerző érdekesen ütköztették a téma által mozgósított férfi és női nézőpontot, majd az irodalom funkciója is szóba került, ami Szűcs Teri szerint nem más, mint az emlékállítás és az élettörténetek megörökítése, a nyomhagyás. A demencia pedig tulajdonképpen tabutémának számít, így az sem meglepő, hogy a feldolgozás, a megírás a személyes vonatkozáson túl egyfajta közösségi ügy, aktivizmus, ami egyáltalán nem áll távol Szűcs Teri karakterétől.
A záró napon szombat délután Milbacher Róbert kérdezte Szvoren Edinát a Kérődző Kronosz című kötetéről. Az érdekes és humoros beszélgetésen szóba kerültek műfaji kérdések, miszerint az antológia darabjai milyen távolságot tartanak az irodalmi paródiától, hiszen Szvoren kortárs írók (pl. Bodor Ádám, Krasznahorkai László, Tompa Andrea, Bartók Imre, stb.) modorában, az ő „tollukkal játszva” szólaltat meg szövegeket, illetve egy önreflexív (saját) írás is született (Máté Erzsi). A szerző kicsit anekdotázott arról is, hogy a megidézett alkotók hogyan reagáltak a novellákra. A nyelvi-fikciós játék tulajdonképpen egyedülálló a jelen magyar irodalmi palettán, jól átgondolt, precízen megtervezett struktúra, ami szinte tökéletesen egybeolvasztja az utánzott és a valódi szerzői identitásokat.
Az egyik utolsó program Zoltán Gábor Ólomszív című könyvének bemutatója volt, mely regény az Orgia sorozat része. A Kisantal Tamással való beszélgetésből kiderült, hogy amellett, hogy a téma feldolgozása a történelmi emlékezet része, egyúttal a szerző személyes ügye is. A hallgatóság sok érdekfeszítő dolgot megtudhatott a nyilas korszak kutatási nehézségeiről, az elhallgatásról, a tabukról és a traumákról. A regény a tényfeltárás, a nyomozás, a dokumentáció és a fikció határmezsgyéjén egyensúlyoz, és szikáran, mégis megrázó módon tárja elénk az emberi sorsokat. A szerzőt hallgatva világossá vált, hogy nemcsak a végeredmény (a regények), de az odáig tartó keresés is a folyamat szerves, kihagyhatatlan, megúszhatatlan része.
Az idei PécsLIT legfontosabb tapasztalata talán az, hogy az életutak, az autobiográfia, a személyes sorsok, a történelmi múlt és az ezekhez való kötődések az irodalmi szövegek legfontosabb, megunhatatlan alapanyagai. Akárhonnan is indulunk, bármilyen témához is nyúlunk, végül a saját szűrőnkön keresztül jutunk el a lényeges felismerésekig és tapasztalatokig, amelyek talán mások számára is érdekesek lehetnek.
Írta Oroszlán Anikó
Fotók PécsLIT Facebook oldal
