Legyünk kíváncsiak, és kívánjuk magunknak a színházművészet és -tudomány további tartalmas hetven évének megfigyelését.
2024. október 4–5-én Kánonon kívül címmel rendezett színháztudományi konferenciát (más szervezetekkel együttműködésben) a Pécsi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolája. Tapasztalt kutatók és doktoranduszok vitatták meg a színházolvasás gyakorlatának változásait: milyen tényezők befolyásolják a kánon létrejöttét, majd mozgását: azt, hogy mely alkotók, színhelyek, szövegek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra különböző terekben, majd később mi határozza meg, hogy tudományos vizsgálódás tárgyaivá lehetnek.
Két kerek évforduló kínált alkalmat és lehetőséget a magyar színháztörténeti kánon felépülésének vizsgálatára ezen az őszön. A színházi kánon létrehozásában és működtetésében a vonatkozó dokumentumok (előadáspéldányok, fotó- és videófelvételek, sajtóanyagok, tudósítások) hozzáférhetősége elengedhetetlen. Hetven éve, 1954-ben keltezték a Javaslat a színháztörténeti és színháztudományi munkálatok gazdaságosabb megszervezéséről című minisztériumi feljegyzést, melynek nyomán létrejött a Színháztudományi Intézet, a mai OSZMI Budapesten. Bécsy Tamás vezetésével pedig harminc éve, 1994-ben indult az első magyar egyetemi szak, mely a színháztudományt önálló diszciplínaként kezelte Veszprémben.
A kánon a köznyelvi szóhasználatban többszólamú éneket ír le. A magyar nyelvű szakma ismert mesterei, műhelyei és doktoranduszai új kutatásokat, új kérdéseket, új szólamokat, ingadozó kánonokat mutattak be. Két kutatócsoport, a budapesti ELTE Hiányzó (színház)történetek – „Amatőr” színjátszás a Kádár-korban és a Theatron Philter-kutatása a kortárs színháztudomány felől a színházi előadás leírását tűzi ki célul. A Kádár-kor színházi kánonját érteni véljük: a realista-pszichologizáló előadásmód, az ismert három T (támogatott-tűrt-tiltott) rendszerébe egyszerűsített bemutatható szerzők, lehetséges művészeti alkotók; színészek, rendezők tervezők körének világát. Izgalmas ma rátekintenünk, hogyan esnek ki a kánonból egykor ünnepelt, „túljátszott” művek és alkotók, és emelhetünk be a jelen színházi kánonjába csupán kevés néző által látott (független vagy diákszínjátszó) előadást, mely később jelentős alkotó munkájaként, a jelen színházi nyelvére gyakorolt hatás miatt érdekes. Ugyancsak tudományos újdonság, hogy Csehov Ványa bácsi premierjének beállított fotói, melyek 2005-ben kerültek elő, milyen módon színesítik az eddigi, csupán szövegekre támaszkodó tudományos munkát. Szó esett a színháztudományi területek határán értelmezhető, tudománytörténetileg érdekes jelenségről is, mint a ködfátyolkép-vetítő előadások, vagy a színházi próbafolyamat különlegességéről: az értő látás, a megfigyelés fontosságáról.
Amikor színielőadásokról szólunk, elsősorban a kőszínházi repertoár, majd a független, alternatív előadások jutnak eszünkbe. Bekapcsolható határterületeket, vizsgálandó kérdéseket kínált a konferencia a fesztiválok, a neveléstudomány, a diákszínjátszás, a nem hivatalos játszóhelyek tekintetében. A színháztudomány semmiképpen sem statikus: folyamatosan bővül és válik hozzáférhetővé egyre több előadás (hiszen újak születnek és új előadások, megközelítésmódok válnak elfogadottá). Mit ad ez hozzá a mi életünkhöz? Legyünk kíváncsiak, és kívánjuk magunknak a színházművészet és -tudomány további tartalmas hetven évének megfigyelését.
További információ:
https://btk.pte.hu/hu/esemenyek/kanonon-kivul-szinhaztudomanyi-konferencia
https://theatron.hu/ph/projektleiras/
Írta Csete Borbála
Fotók Lukács Laura és Bolla Ágnes
