Az Ördögkatlan mindig jó.
Az Ördögkatlan színházai kezdetektől rendkívül népszerűek. Nehéz bejutni rájuk a jól ismert helyszűke miatt, de sokan vállalják a sorbaállást, az órákkal korábbi odaérkezést az adott helyszínre, hátha sikerül. Sem a kellemes hőmérséklet, sem a kényelem nem adott, s még a kiváltságos és szerencsés sorszámosok is, ha a soruk végén állnak, már csak padhoz vagy lépcsőhöz jutnak. Ám ez mind hozzátartozik a katlanszínházhoz, amint az is, hogy a hatalmas számszerű kínálat tetemes részét egyre inkább színiakadémisták, színitanodások, középiskolás és egyetemista társulatok produkciói teszik ki az utóbbi években – Marosvásárhelyről, az SZFE-ről és a FREESZFE-ről, Pécsről, Debrecenből, Budapestről.
Az idei, a 17. Ördögkatlanra újra nagyon sokan jöttek s győztek szemezgetni a hatalmas (nemcsak színházi) választékból. Mindenfelé kerekasztal-beszélgetések, filmek, játékok, tréningek, zenei műsorok, kiállítások, különféle önismereti vagy kézműves foglalkozások s még annyi más dolog nehezítette a döntést: átbuszozzon/stoppoljon-e a szomszéd faluba vagy maradjon a fesztiválozó ott, ahova eljutott egy adott program miatt. Beremend újabb és régebbi helyszíneivel felnőtt Nagyharsányhoz, a Vylyan terasz irodalmi szalonja a klíma hiánya ellenére változatlanul népszerű, kies domboldali levegője pedig muzsikával telítődött most is. A MOKOS pincészet nagy kapacitású színházterme a többinél nagyobb eséllyel fogadta be az oda tartókat.
A Vylyanon én most az új Budapest nagyregényről hallgattam négy közreműködőt, akik beavattak bennünket izgalmas kísérletükbe, de kár, hogy nem volt mód kérdezni például a szerzők kiválasztásának a szempontjairól, meg hogy a többi kerület-fejezet miről szólt, s megvalósultak-e bizonyos tervezett érintkezések, visszatértek-e helyszínek, motívumok, szereplők egymás szövegeiben.
Az offline rezervátum Beremend központjában pihenő és meditációs sátrakkal, becsületkasszás frissítőkkel és különleges beszélgetésekkel várta a betérőket. Egy idős túlélő úr érdekfeszítően és megállíthatatlanul beszélt a háborúk és Recsk válogatott szörnyűségeiről, a túlélés mikéntjére pedig a mindent kibírni, végigcsinálni tanító neveltetést és a gyors váltásokhoz történő alkalmazkodást említette. A záró napra a házigazda Cseh András egy látszólagos digitális gurut, egy amerikai magyar kutatót hívott, aki sokdimenziós virtuális szemüvegében a hozzánk még csak nyomokban elérkezett technika előnyeiről (mintha tényleg melletted lenne teljes valójában, akivel például konferenciázol) és káros hatásairól mesélt, derekasan állva a hallgatóság offline típusú rosszallásait.
Kitett magáért az Aralica belső tereiben működő, méltán népszerű bölcsészudvar, meg a beremendi Kovácsműhely, az egyetlen magánüzemeltetésű helyszín: ott most Alinda és Köles Feri beszélgetéséből tudtam meg, hogyan lehet vidéki művészként nagyjából elégedettnek lenni. A beremendi téesziroda helyén, a Petőfi utcába költözött Petri téren álló ház programjai és kiállítása közel hozta talán a helyiekhez is valamennyire 2000-ben elhunyt költőnket. Rendes és rendhagyó zenei produkciókat fogadtak be a templomok. Lenyűgöztek a Néró és A nagy erdő, mely tele van homállyal jórészt meleg tornatermekben zajló darabjai. Egyéni bravúr és társulati összhang, mozgás, történelem, trauma, hatalom, tánc, jog és szóbeszéd párviadala – az utóbbiak az Apertúra zsidó vérvádat feldolgozó hosszú, de revelatív előadásában. A Stúdió K Nérója, ifj. Vidnyánszky Attila pedig a hatalom és a művészet viszonyát a nézők közé ugrálva, ránk ülve és ordítva, felejthetetlenül jelenítette meg: bizony belépnek az intimszféránkba, privát zónánkba ezek a kérdések, s az elismerésre áhítózó költőtől, ha megteheti, kitelnek brutális akciók.
Az Ördögkatlan mindig jó. El ne feledkezzek a számomra egyik legizgalmasabbról: fiatal keresztény egyházi személyek, papok-lelkészek, köztük egy lelkésznő állták a sarat a Szólj be a papnak eseményén. Meséltek a megváltásról a mai világban, fröccsel jutalmazott kérdéseinkre pedig a nők szerepéről – s például hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a papi házasodásnak, ahol tehetik. Megerősítették, hogy tűrhetetlen a bántalmazók ügyének eltusolása.
Mindig feltűnnek tehát új színfoltok, műfajok, de jellemző a sokféleségre a hasonló típusú programszerkezet visszatérő szereplőkkel és látogatókkal – bár az idősebb katlanozó nemzedék kicsit visszaszorulóban. Talán azért is, mert a fiatalabbak jobban tűrik a globális felmelegedést?
Gilbert Edit írása
A szerző és Kovács Milán fotói
