Marslakónak tűnik mindenki. Szeretném viszontlátni egyébként azokat a gyerekeket, akik az ajánlott könyvekből éppen disztópiát választottak. Az egyik ilyen regényben egy laboratóriumban új üzemanyagot gyártanak, ami parányi élettelen baktériumból készül és persze a baktérium véletlenül kikerül az erdőbe és életre kel...
Az iskola és óvoda nem kötelező a diákoknak. A szülők, akik még nem merik elküldeni gyermekeiket, dolgozhatnak otthonról, vagy ha ez nem megoldható, azért megkapják fizetésük egy részét. Az a felnőtt, például tanár, akinek valamilyen betegsége van, ami miatt veszélyeztetettnek számít a vírus szempontjából, orvosi igazolással folytathatja a távmunkát. De úgy tűnik, a pszichológiai érv is elegendő arra, hogy otthonról tanítsunk továbbra is, még ha ez nincs is hivatalosan bejelentve.
Nekünk, tanároknak fél napos értekezlettel kezdődött az «új» tanév. Azóta az iskolában úgy érzem magam, mintha egy disztópiában (negatív utópia) sétálnék. A karantén a nyári szünetnek megfelelő időtáv volt, de most nem puszival és öleléssel köszöntöttük egymást. 200 férőhelyes színháztermünkben alig voltunk. A mellettem levő két fotelt és az előttem meg utánam levő két sort teljesen üresen hagyták a szabályoknak megfelelően. Mire a gyerekek megjöttek, az udvarban nagy, négyzet alakú részek várták őket. Az osztályok, azaz maximum 15 fős csoportok az udvarnak csak ezt a részét használhatják, az osztályok nem keveredhetnek egymással. A folyosókon most egyirányú a közlekedés és az osztályok előtt csíkok jelzik: a diákok hova állhatnak ahhoz, hogy meglegyen a szükséges távolság.
Negatív utópiára emlékeztet az is, hogy mindannyian maszkot viselünk, kicsik, nagyok – esetleg mi, tanárok védő műanyagot. Marslakónak tűnik mindenki. Szeretném viszontlátni egyébként azokat a gyerekeket, akik az ajánlott könyvekből éppen disztópiát választottak. Az egyik ilyen regényben egy laboratóriumban új üzemanyagot gyártanak, ami parányi élettelen baktériumból készül és persze a baktérium véletlenül kikerül az erdőbe és életre kel...
Június 2-án, a második fázisban végre «életre keltek» az éttermek, cukrászdák, szállodák, kempingek és strandok is (a tengerpart már statikusan is elérhető!), valamint több kulturális intézmény, mint például a kisebb múzeumok. (Majd június 22-én nyitnak a mozik és színházak is.) A 100 km-es távolságot pedig feloldották és ráadásul az olasz határ is megnyílt. Mi, itteni magyarok most már erően bízunk benne, hogy a nyáron végre haza tudunk menni!
Mindeközben egyre nagyobb méreteket öltött a klorokin-ügy. A Raoult professzor által jónak talált és az ő marseille-i intézetében használt gyógyszert társadalmi nyomásra a kormány engedélyezte március 20-án (de csak a kórházakban, tehát a súlyos eseteknél, holott a professzor szerint éppen a betegség elején hat). Közben kísérletek kezdődtek több kórházban is e molekula hatékonyságáról. A napokban egy a «The Lancet» című folyóiratban közölt tanulmány hatására a kormány újra betiltotta a gyógyszert a Covid 19 betegei számára. Raoult professzor és munkatársai keményen reagáltak azonban a tanulmány számos pontatlanságára és hiányosságára. Sok orvos pedig nem érti, hogyan korlátozhatja a politika az orvosi szabadságukat. Hiszen elvileg minden orvos felírhatja betege számára azt a gyógyszert, amit jónak lát.
A karantén alatt állítólag több híres francia író is elkezdett regényt írni a Covid- témáról, sőt egyet már ki is adtak. Gondolom, a klorokin-ügyet valamelyik bőven tárgyalja majd. Egyelőre azonban úgy tűnik, a valóság felülmúlja a fikciót. De csak addig, amíg meg nem találják a biztosan és mindenkire ható gyógyszert vagy oltást.
A megoldástól függetlenül: az életünk már sosem lesz olyan, mint a karantén előtt.
Vajon milyen fontos változtatásokat tudunk majd hozni az egyéni és a társadalmi szférába?
Írta : Schmidt Éva
Cannes, 2020. június 2–3.
