Még csak egy hete, hogy szüntelenül szakad, de már most olyan érzésünk van, mint egy véget-nem-érően rossz balatoni nyaralás alatt és közben nagyon, nagyon sajnáljuk magunkat.
A hűvös eső oly dühösen zúg le kis teraszunk bádogtetőjéről, hogy Aranyszív hiába hegyezi fülét, alig hallja tőle hawaii barátunk szivárványszínű gitárjának muzsikáját. Szentjánosbogarak hada érkezik, bölcs mangófánk mint valami karácsonyfa villan fel ilyenkor a sötét éjszakában. Zoltán, a rezidens kövér béka bekéretőzik az ajtón. Ma szerencséje van, egy mozdulattal betessékeljük, legyen finom szúnyogvacsorája, nekünk meg talán egy nyugodalmas éjszakánk.
A rizsszemek lassan bevándorolnak a szekrényünkbe – hátha segítenek szárazon tartani ott árválkodó ruhatárunk darabjait, pár szemet a pénztárcánkba rejtünk az egyre szaporodó penészgombák mellé. Még csak egy hete, hogy szüntelenül szakad, de már most olyan érzésünk van, mint egy véget-nem-érően rossz balatoni nyaralás alatt és közben nagyon, nagyon sajnáljuk magunkat.
Lassan beáll az új időszámítás, az élet még az indiai szokásosnál is jobban lelassul, mígnem az eső hirtelen tízperces szünetet tart és a város mint felkavart hangyaboly rögtön megtelik a dolgát mohón elintézni próbáló embersereggel. A piacon találunk kaprot – e rég elfeledett íz gyermekes izgalommal villanyoz fel (inkább engem) és egy új, sarki kisboltot is felfedezünk, ahol a kedves nagymama vehemensen tukmákolja ránk kézzel kimért csicseriborsós zsákocskáját. A sorokat ellepik a kevésbé szerencsés monszunkutyák, az egyik két tejesláda között húzza meg magát, a többit arrébb hessegetjük, hogy a pénztárhoz férjünk. Sietek – olyannyira, hogy sikerül egy pocsolyányi tehénlepényben a pékség előtt hasraesnem és e szörnyű balesetben fél lábamujját vesztem. Egyetlen reményem, hogy a gyógyszertárt is útba tudjuk még ejteni a legközelebbi égszakadás előtt.
Kis harangok édesen csilingelő hangjára ébredünk, eltart egy ideig, mire ráeszmélünk: ez most nem a kenyeresbicikli közeledtét jelzi. Kertünk végében tarka, díszes ünneplőbe öltözött asszonyok gyülekeznek a többszázéves banyanfa alatt. Később megtudom: évente egyszer teliholdkor ajándékot hoznak neki és hálájukat kifejezve gyönyörű virágfüzérekkel és csecsebecsékkel díszítik fel. Miután kíváncsian megtudakolják, férjezett vagyok-e, homlokomra kurkuma- és paprikapöttyöt kapok s csatlakozhatok a ceremóniához. A fát cérnával körbetekerjük, hétszer. Ezt kimondottan nehéz feladatnak vélem mezítláb a sárban és a cérna sem tűnik a legmegbízhatóbb eszköznek. Aggodalmam mégis gyorsan szertefoszlik a hosszú életre és férjem jó egészségére gondolva. Banánlevéltányérkában apró gyümölcsfalatokkal intek nekik búcsút. Egy mangódarabot majszolva elkapom Kunda tekintetét, aki özvegyként csak a távolból csodálhatja a szertartást. Hazafelé azon tűnődöm, vajon mit fog kezdeni most a banyanfa ennyi műanyagtükröcskével és apró fésűvel. Már a tengerpartot is ellepi kupacban a szemét, a környező falvakból és hegyekből a megáradt patakok hordják le a következő adagot.
Nyugat-ausztráliai kertünkben gyakran üldögéltünk a csillagok alatt kedvenc indián függőágyunkban. Még egy vásárban vettük Ecuadorban sok-sok évvel ezelőtt. Azóta bejárta velünk a fél világot, szerényen meghúzva magát hátizsákunk alján türelmesen várva a nagy alkalmat, amikor büszkén feszíthet két fenyőfa között az alaszkai vadonban. Így szőttük a mesteri terveket és hatalmas álmokat, reményeinket: hogy nagy utazókkal találkozunk majd, akiktől sokat tanulhatunk az életről. Ezek az új, mély barátságok jelentenek itt a legtöbbet. A fiúk összejárnak, de itt a „körben” sörözés és focimeccs helyett a sok feszültség és elfojtott érzelem közös üvöltésben és tengerparti birkózásban távozik egy szertartás alatt. Mindannyian igencsak rekedten térnek haza. Mi, lányok izgatottan várjuk a közös reggeliket, hogy megbeszéljük, hogyan lehet banánpalacsintát készíteni alapanyagok hiányában (kivéve a banánt, hiszen az még a kertben is nő) és jól kisírjuk magunkat, hogy kézzel kell mosnunk és se sütőnk, se porszívónk.
Vannak kakaóceremóniák sok-sok dalolással és csereberéljük a mívességeket: amink van s amit tudunk. Házikészítésű mogyoróvaj jár egy hajvágásért, mi masszázst kapunk fotózásért. Lassan megértjük, mitől olyan varázslatos hely ez az India.
Írta: Rajnai Rea
