A kiüresedett élet illúziója szertefoszlik, mert sosem vagyunk egyedül: az állandó helyzetjelentések, a személyes hangvételű naplók olvasásakor azt érezhetjük, hogy mindannyian egy cipőben járunk, egy hajóban evezünk és egyenetlen a talaj és ismeretlenek a vizek, de mi vagyunk a másik inspirációja-motivációja, miközben ő éppen nekünk tart támaszt, ebben a végtelennek tűnő egymásrautaltságban.
A Másfél méter távolság.hu blogoldalnak beszédes a címe. A névadás egyértelműen rájátszik a koronavírus által előidézett, tavasszal kialakult karanténhelyzetre, a vele járó intézkedésekre, előírásokra. Tudjuk, hogy a járvány alapjaiban átformálta a hétköznapi életet, felülírta a korábban természetesnek vett szokásainkat, közel nullára redukálta az emberek között történő érintkezést. Persze, az érintés metaforikus értelemben is lecsökkent: a találkozás a kultúrával, a kulturális közeggel szinte megszűnt, illetve pontosabban más teret és felületet sajátított ki magának. A zenés rendezvényeket nem szabadott megtartani, a színházi előadások elmaradtak, a fesztiválok, illetve a nagyobb tömegeket mozgató események új dátumot kaptak, mindhiába
Az impulzusoktól mentes, csendesebb mindennapok az újabb szigorításokat tartalmazó rendeletek értelmében mostanra, a második hullám ideje alatt tovább folynak. A gazdaságot, s ami számunkra még közelibb és láthatóbb: a művészvilágot, kultúrát alaposan megrendíti azonban ez a régi-új rendszer: a leállásoké. A művészet természetesen továbbra is létezik, ám a hozzáférés módja megváltozott. Ennek a hirtelen jött problémának az áthidalására tesz (sikeres) kísérletet ez a blog is, ami tanárok, hallgatók és vendégszerzők segítségével, azok írásainak felhasználásával jött létre. A platform egyszerre mutat be kiállításokat, kortárs filmeket és sorozatokat. Így került reflektorfénybe a pécsi Nick galériában a Beton Arcai tárlat, a mentális zavarral küzdőket fókuszába helyező Joker és a mozivászonról leemelt világsikerű alkotás után a szintén nagyon népszerű, a Netflix szolgáltatásán belül elérhető Unorthodox. Ez így már önmagában is erős felhozatal, de a témák szempontjából naprakész, széles spektrumon mozgó összművészeti igényű portál más feladatot is ellát a friss kérdésekre való válaszadás mellett.
Amikor a jövő- és a jelenidő egyre bizonytalanabbá válik, érdemes visszatekinteni a biztos pontokat ígérő, feldolgozatlan témákat tartogató múltba. A pillanat felkínálja a live streamek vagyis az élő bejelentkezések adta lehetőséget, a kommunikáció, az online kapcsolattartás legmodernebb formáját. A Másfélmétertávolság tartja a lépést a percenként alakuló „most”-tal is: az otthoni bezártság internetes közösségi létre kényszerít minket, erre pedig a kommunikáció kiváló eszközeként tekint. A belső állapotokról, a lélekben zajló háborúkról közérzeti beszámoló formájában beszél (pl. Áprilisi szorongó), de a történelem is megelevenedik a tömören megfogalmazott szövegekben. Könyvélmények és korábban zajló rendezvények is külön bejegyzést kapnak. Gondolok itt a színházi kritikákra, Goldoni kávéházára, de bemutatókra és recenziókra is, Vida Gábor 2018-as kötetére. Így tévedés lenne azt állítani, hogy nem történik semmi körülöttünk.
A kiüresedett élet illúziója szertefoszlik, mert sosem vagyunk egyedül: az állandó helyzetjelentések, a személyes hangvételű naplók olvasásakor azt érezhetjük, hogy mindannyian egy cipőben járunk, egy hajóban evezünk és egyenetlen a talaj és ismeretlenek a vizek, de mi vagyunk a másik inspirációja-motivációja, miközben ő éppen nekünk tart támaszt, ebben a végtelennek tűnő egymásrautaltságban. Az interakció működik, több szem többet lát és nem szűkül, hanem kitárul a világ, látszik a horizont, az alagút a végén a fénnyel. Az írói reflexiók, a közönség visszacsatolása pedig pont az elveszett érintést kínálja. Lehet a távolság másfél méter, a blogot olvasva mégis létrejön a kapcsolat.
Írta: Bánki Benjámin
