A South Parkban az a legtiszteletreméltóbb, hogy az égegyadta világon nem tisztel senkit sem, ezzel pedig a szólásszabadság élő szobra, mentsvára és bástyája, s sajnálatos módon, szinte egyedüli világítótornya a mainstream popkultúrában.
Ha az igényes és választékos; kritikus, ám mindenféle sznobériától, valamint prüdériától mentes, de mindenekelőtt nyitott kultúrafogyasztó minden további piszkos gondolat nélkül felnőtt rajzfilmsorozat nézésére adja a fejét, szerencsésnek érezheti magát, hogy eme különös hóbort csak a Krisztus utáni harmadik évezred első, illetőleg második évtizedében talált rá. Az emberiség ugyanis a műfajban eddigre kitermelt némi választékot, legalábbis ami az amerikai televíziós platformot illeti.
Azonban legyen szó az egyre népszerűbbé váló Rick and Morty (2013-), az Archer (2009-) vagy a BoJack Horseman (2014-) sorozatokról, az amerikai rajzfilmsorozatok aranykora mégiscsak a 90’-es évek vége és 2000-es évek eleje, mely felvirágoztatta a műfaj három fundámentumát (hovatovább mesterhármasát?): A The Simpsons, a Family Guy és a South Park sorozatokat, hátuk mögött közel vagy több mint húsz évaddal, az USA-ban alkoholfogyasztásra felhatalmazó életkorral, valamint változó, sőt megosztó megítéléssel, reputációval.
A The Simpsons-t szinte állandó minőségének és esztendői számának okán megingathatatlan tekintély övezi, olyasfajta bölcs matuzsálem, akinek, habár égisze rég leáldozott, mégis minden újonc áhítattal lesi minden egyes szavát, s évek múltán is visszajár okulni. A kritikusok és a műfaj rajongóinak szívében azonban utóbbi kettőnek továbbra is meg kell harcolnia nemes harcát a dicső második helyért. A háború még ennyi idő távlatából is eldöntetlen, noha a kialvóban lévő lángot újra meg újra felizzítja a két fél. A South Park készítőinek, Trey Parkernek és Matt Stone-nak meglehetősen régóta megvan a személyes és szakmai véleménye a rivális sorozatról, amit a 10. évad 3. és 4. epizódjában, de egyébként sem rejtettek véka alá: „we do hate it [...] we understand that people love it [...] we certainly don't think it should be taken off the air [...] we just don't respect it in terms of writing”. Az összefonódó testvérepizód a Cartoon Wars címet viseli, mely szemléletében, történetében és szellemiségében egyaránt kiélezi a konfliktust a két tartalom, illetve a tartalomgyártók között. A rendkívül érdekes és szórakoztató epizód-páros bővebb ismertetése nélkül szeretnék állást foglalni ebben a párharcban, melyben nem titkoltan a South Park mellett teszem le voksomat.
A South Parkban az a legtiszteletreméltóbb, hogy az égegyadta világon nem tisztel senkit sem, ezzel pedig a szólásszabadság élő szobra, mentsvára és bástyája, s sajnálatos módon, szinte egyedüli világítótornya a mainstream popkultúrában. Triviális és sokat hangoztatott állítás, hogy a sorozatban felvonultatott politikai, ideológiai, vallási és társadalmi kérdésekben a South Park pártatlan, független perspektívából ábrázol. Valójában ez csak részben igaz, bármennyire is kritikus szinte mindennel kapcsolatban, ami a palettájára kerül, ám mégis olyan alapvető értékeket közvetít, mint a humanizmus, vélemény- és szólásszabadság, béke, jóízlés stb. Abszurd, szürreális, groteszk narratívái és ábrázolásmódja, gondolatai, kifejezőeszközei nyomán adja magát, mennyire merész és bátor. Mindez a politikai korrektség évtizedeiben nem csak becsülendő, hanem – minthogy a sorozat 23 éves pályafutása során egyszer sem hajlott meg, hódolt be semmilyen külső trendnek, népszerű ideológiának kiszolgálás céljából – egyenesen csodálatra méltó.
A társadalomkritika, hiába jelenik meg markánsan a Family Guy-ban, messze nem olyan kreatív és innovatív, továbbá az elmúlt években igencsak álságos módon olvasztotta magába a PC egyes elemeit, hogy aztán azt didaktikus, demagóg masszában hirdesse. Ehhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a sorozat fejének, Seth MacFarlene-nak gyakori közszereplése, amiknek hála, önálló popkulturális alakká nőtte ki magát – hasonló attitűd a South Park készítőitől idegennek és álságosnak hatna.
Ambivalensnek tűnhet egy alapvetően az ellenkezőjéről elhírhedt műfaj termékein a szofisztikáltságot számonkérni, azonban morbid humor és morbid humor között is van szignifikáns differencia. A Family Guy meglehetősen egyszerű, mondhatnám primitív humorral operál, s ez a narratív elemek kapcsán is helytálló. Joggal bírálták a South Park fejei mind interjúikban, mind a Cartoon Wars-epizódokban a rivális írástechnikát – egészen pontosan az úgynevezett gageket, melyek összefüggéstelenné és összecsapottá formálják az egyébként sem túl komplex történetet(eket). Ezzel szemben a South Park jóval átgondoltabb struktúrát prezentál, visszatérő elemekkel, karakterfejlődéssel, morális üzenettel, amely elsőre ugyan ékegyszerűséget sugall minden téren, azonban megfelelő látásmóddal és odafigyeléssel megnyílhatnak előttünk, befogadókban mélyebb és árnyaltabb rétegek – ellenben a Family Guy a legtöbb esetben az, aminek elsőre láttatja magát. Mindkét sorozat kiválóan alkalmas a kikapcsolódásra és szórakozásra, mégis a South Park képes felemelkedni egy olyan művészeti szférába, ahova nemcsak a rajzfilmsorozatok, de általában a filmsorozatok rövid történetében csak kevesek tudtak.
Írta: Horváth Marcell
