A szobám inkább fülke a maga kb. négy négyzetméterével, ennél puritánabb már nem is lehetne, de valójában nekem pont tökéletes, semmire sincs szükségem.
A gép végül észak felé vette az irányt. A kétórás átszállási idő alatt a minden reptéren megtalálható üzletek mellett azért olyat is találtam, ahol hagyományos koreai tárgyakra helyezték a hangsúlyt. Helyettük mégis az eladók hagyományos öltözékét és sminkjét csodáltam meg, amelyekre a közkedvelt koreai sorozatoknak köszönhetően ismerősként nézhettem. A röpke vizuális élmény után igyekeztem megkeresni a beszállókapumat, hogy nyugodt legyek. Járatszám, cél stimmel, minden rendben. Szinte minden ismétlődik: a zene, a mosolygó hölgyek, a hangszórókból jövő koreai ismertető- és reklámszöveg. Itt már japán stewardessek is tesznek-vesznek. Másodjára már nem hat meg annyira a felszállás jelentősége. Várom a meleg ételt, amivel sokáig elbíbelődöm, hogy teljen az idő. Nem tudom sem a normális alvásnak átadni magam, sem az olvasásnak.
Néhány perc késéssel érkezik meg a repülő. Különös érzéssel lépek ki a gépből. Nagy távolságot teszek meg, messze vagyok az otthonomtól, mégis majdnem olyan, mintha hazaérkeztem volna. Este késő van és időre megyek a szállásra, a vonatbérletem véglegesítése miatt azonban hosszú sorba kell állnom. Hiába tudom, hogy Japánban a hosszabb sorok is viszonylag gyorsan haladnak, nyugtalanít a helyzet. Érzem, hogy esélyes a késés, ami kellemetlen, mert nincs nonstop recepció a motelban, így a végén még kint rekedek fáradtan az éjszakában – nem mellesleg január van.
Aprócska, egyszerű szoba Oszakában
Most már tényleg kiegészül a bérletem, vonatra szállhatok. Szinte borítékolható a késésem, szólni viszont nem tudok internet híján. Megérkezem a megfelelő állomásra, kis kereséssel megtalálom az épületet is. Erősen tartok tőle, hogy zárt ajtók fogadnak, de egyelőre nem akarok B terven gondolkodni, tartja magát valami fura remény. Nem hiába: húsz perc késéssel is ott találom még a recepcióst, aki zokszó nélkül becsekkol. Megmutatja a szobámat, majd hazamegy.
A modern Kobe
A szobám inkább fülke a maga kb. négy négyzetméterével, ennél puritánabb már nem is lehetne, de valójában nekem pont tökéletes, semmire sincs szükségem. A nyugodt alváson kívül ugyan mi kellene, arra meg éppen megfelel. Ágy nincs, hagyományos futonon nyújtóztatom el fáradt tagjaimat. Kiválóan alszom.
A kobei nagy Buddha
A felkelő nap országában én is korán pattanok ki a paplan alól, boldogan öltözködöm készülve az első kalandra, ami kisebb vállalkozás így elsőre – legalábbis a távolságot és az időtartamot tekintve. Fölszállok a Kobéba tartó vonatra, majd (a most is kiváló japán közlekedésnek köszönhetően) hamarabb érek a megállómhoz, mint reméltem. Gondosan megterveztem, így hát szinte ismerősként fordulok be a megfelelő utcába. Tudom, hogy néhány száz méterre van az úti célom. Nagy Buddha-túrán vagyok, ezért arra számítok: az alacsony házak között bármikor megpillanthatom egy nyugodtan ülő alak fejét. Ez néhány percen belül meg is történik.
Írja: Dominka Ede Harald
