Másfél méter távolság

61.: Szupervonat repít Fukuokába

2. évad 17. rész: Körutazás Dél-Japánban 8

2021. március 16. - Pécs Decentrum

Előző cikk
Következő cikk

A következő megállóról mind a hangosbeszélő (amely persze tökéletesen érthető), mind a kiírás egyértelműen és időben tájékoztat, nem kell a sötétben silabizálni, mint otthon, hogy hol lehetünk.

 

Tokióban nem csodálkoznak a magamfajta amerikain – igen, a külföldit amerikainak nézik. Táncosként valaki kíváncsi, más tart a külfölditől. Miután túljutottam a kíváncsi körökön, én is felkértem valakit. Kissé hezitálva bólintott, talán bátorságot vagy kedvet gyűjtött közben. Az első reakciók ugyanolyanok voltak vele, mint máshol, ha ismeretlennel táncolok: a kezdeti idegenkedő hozzáállás után fölenged. A szokásos négy szám után megköszöntem a táncot, ő azonban nem akart elengedni. Jól van, még belefér egy kicsi, de aztán mennem kell, korai kelést tervezek. A zenénket féltékenyen lekeverték, jött a pörgős salsa meg a metróm.

hagyomanyos_diszben.JPG

Hagyományos díszben

Elbúcsúztam a várostól, irány a déli nagy sziget, Kjúsú. A japán szupervonat átrohan a kilométereken. Hosszú a szerelvény, sűrűn jár, a kalauz mellém guggol, úgy beszél hozzám, hogy ne érezzek kellemetlenséget, amikor fölnézek rá. Pincérektől láttam még hasonló viselkedést. A vasúti kocsi végébe érve a kalauz szembe fordulva meghajol, majd hátrálva távozik. Amikor hazaérek Magyarországra, az első kalauz egy jól irányzott rúgással a helyére billenti a vagonajtót – na de egyelőre itt vagyok ebben a suhanó csodában, amelynek nemcsak ovális ablakai emlékeztetnek repülőgépre, hanem az ott felszolgáló hölgyekhez hasonló kínálgat itt is a kocsikájáról. Ha nem tőle, akkor az előtérben automatából is vehetünk üdítőt, teát, kávét.

a_szuperexpressz_belulrol.JPG

A szuperexpressz belülről

Az ajtók maguktól nyílnak ki előttünk. A mosdó is olyasmi, mint egy repülőgépen, illetve van egy külön piszoárhelyiség. Kis ablaka az ajtaján nem a kukkolásra szolgál, hanem hogy aki szintén igénybe venné, tudhassa: még várnia kell. A mosdón kívül külön kézmosó nagy tükörrel, meg még egy nagy tükrös tollászkodó hely. A következő megállóról mind a hangosbeszélő (amely persze tökéletesen érthető), mind a kiírás egyértelműen és időben tájékoztat, nem kell a sötétben silabizálni, mint otthon, hogy hol lehetünk.

a_szenszodzsi_tokio_egyik_legregebbi_buddhista_temploma.JPG

A Szenszódzsi Tokió egyik legrégebbi buddhista temploma

Vajon mennyiben változtak a helyszínek, amelyeket először azokról képeslapokról ismertem meg, amiket anyukám kapott Japánból 1957-ben Kjúsúról. Első állomásom Fukuoka csendes, vidékies városa. Kihalt utcában fogad alig némi fénnyel a szállásom. Kicsit aggódom, nyitva van-e, a recepciós azonban a helyén és már nyomja is a kezembe a formanyomtatványt. A két nagy hálóteremből az egyik üres, a másikban egy ágy foglalt az enyémen kívül. Hallgatag fiatal medve a szobatársam. Kicsit bizalmatlan vagyok. Eligazítást kapok a cipőszekrény és a benti papucsok használatáról, a belépőkódról, eztán megkeresem az első rámenes éttermet. Itt kissé más, igen finom ez a tésztaleves. Adatlapon lehet bejelölni, mit szeretnék extraként. Igazán maga lehet az ember: oldalfallal kerítik el egymástól a vendégeket, és a kiszolgálónak is csupán kis részleteit látom: roló alól nyúl ki a keze a kitöltött papírért, majd kisvártatva ugyanitt adja ki a valóban ízletes levest. Ez még nem a koronavírus miatti óvatoskodás jele, habár lassan erre is jó lehet, hisz éppen ezekben a napokban jelentek meg az első esetek Japánban. Mintha versenyt futnék a vírussal. Ide menekültem a kínai lezárások elől, most pedig már a hazautat tervezem.

a_szenszodzsi_otszintes_pagodaja.JPG

A Szenszódzsi ötszintes pagodája

Már előzetesen leveleztem az egyetlen kis latin klubbal valamilyen tánclehetőségről. Nincs túl élénk táncélet errefelé, de egy maroknyi társaság azért lelkesen eljár e mini helyre, ahol a tulajdonos házaspár barátian fogad, az első üdítőre meghívnak, és amennyire tudunk, elbeszélgetünk. A feleség kolumbiai és egy pár hónapos csöppséget cipel a karján. Az érkezésem miatt külön tánceseményt hoztak létre a Facebookon, ahol magyar vendégtáncosként tüntettek fel, el is jöttek néhányan kíváncsian. A japán táncosok egy latin helyen kint hagyják tartózkodó japánságukat – olyan barátkozók, társalgók lesznek, mint egy vidéki latin a bizalmasabb fajtából.

 

Írja: Dominka Ede Harald

Előző cikk
Következő cikk

A bejegyzés trackback címe:

https://masfelmetertavolsag.blog.hu/api/trackback/id/tr4716466990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása