Hajlott, megviselt öregemberként görnyedt elé a rakás, a fiúcska szórakozottan meghajolt, mint a fényes páncélú lovag, mikor tiszteletét teszi a király előtt. Ekkor pillantotta meg, hogy vékony, száraz virágcsokor nyugodott a régi kút lábánál. A gondolatok hirtelenjében úgy megrohamozták, hogy csaknem belefájdult a feje is. Egyszeriben eszébe ötlött egy régi történet, a felismeréstől pedig még a csontos hátát is kiverte a hideg veríték.
Nejc Košir fotója
Gyula bácsi fiókjába nyúlva biztosan találnál egy megsárgult levelet, aminek rongyos lapjairól félig már lekopott a tinta. Széleit rojtosra cakkozta az idő vasfoga, mégis olyan becsben tartotta évekig, mintha maga a Szent Grál kuporgott volna az öregszagú rejtek mélyén.
Gyula bácsi – vagy ahogy már előző tanmesénkben ismeretes volt, Gyuszika – befejezte a hatodik osztályt. Bizonyítványa nem volt épp a legszebb, édesanyja azonban büszkén újságolta mindenkinek, hogy legidősebb fiából akár még diplomás bányamérnök is lehet, olyan szép eredményeket ért el számtanból. Ha mérnök nem is, okleveles svindler joggal válhatott volna Gyuszikából, mivelhogy ügyesebben puskázott, mint azóta is bárki. Aki mer, az nyer – nyugtázta örömittasan a fiú, mikor megtudta, jutalomból meglátogathatja Ernő barátját a szomszéd faluban. A fiú pár nappal azelőtt levelet küldött neki, amiben részletesen beszámolt arról, hogy nemrég csikója született Gyuszika kedvenc pej kancájának. Tudvalevő ugyanis, Ernő édesapja lovakkal kereskedett akkoriban. Szebb jutalmat gyermeki szív nem is kívánhatott volna. A következő nyirkos reggel – némi élelemmel felszerelkezve – neki is látott az útnak. Ernőék Kazsoknádason laktak, ami épp egy órányira volt csak Gyuszika lakhelyétől, ha az erdőn átvágva indult útnak az ember. Történetünk nem is kezdődhetne máshol, mint a Dennai-erdő határában. A magas fák keretezte kedves, erdei út csalogatta Gyuszikát, holott édesanyja szigorúan tiltotta a rengetegtől. Meg is eskette, hogy bármi történjék, el ne hagyja a biztonságos köves utat. Mit van mit tenni, a lelkes gyermeki szív zsarnokként uralkodik az ész felett, mikor olyan kövér mókusokat látni az avarban, mint egy kismalac. Keringtek ugyan rémhírek hatalmas, emberevő farkasokról, akik a bozótban várva lestek fiatal áldozatukra, a fiú azonban már nem hitt a dajkamesékben, tudta, csak a kisebbek elriasztása végett mondtak nagyot az öregek. Ahogy lépdelt a kavicsos, poros úton, egyszeriben szürkés, mohával benőtt kőrakás emelkedett ki a zöldellő rengetegből. Magányosan strázsált a széles földút mellett, apró, lécekből kirakott félteteje megtépázva, félszegen óvta feneketlen gyomrát a mostoha időjárástól. Egy kút – gondolta Gyuszika, és közelebb sétált. Hajlott, megviselt öregemberként görnyedt elé a rakás, a fiúcska szórakozottan meghajolt, mint a fényes páncélú lovag, mikor tiszteletét teszi a király előtt. Ekkor pillantotta meg, hogy vékony, száraz virágcsokor nyugodott a régi kút lábánál. A gondolatok hirtelenjében úgy megrohamozták, hogy csaknem belefájdult a feje is. Egyszeriben eszébe ötlött egy régi történet, a felismeréstől pedig még a csontos hátát is kiverte a hideg veríték.
Filipe Delgado fotója
De hiszen ez a summás lány kútja! Gyuszika apja előszeretettel ijesztgette kisebb gyerekeit a felakasztott ember vagy éppen a summás lány történetével. A fiú ezeken mindig jókat kacarászott, a kút előtt állva azonban minden szó fenyegetőn visszhangzott a fülében. Érkezett néhány zsellér a faluba sok évvel azelőtt, köztük volt egy fiatal lány is, akit csak summás lányként emlegettek a falubeliek az eset után. A földeken dolgozva megismerte a környék hírhedt szoknyavadászát, aki fényes esküvő ígéretével tőrbe csalta a hiszékeny szerelmest. Hamar összetört a summás lány szíve, aki bánatában felvette anyja esküvői ruháját, és a Dennai-erdőbe vonult. Csendes magányba burkolta magát, elhullajtott még néhány könnycseppet, majd beleugrott a kútba. A szelleme azóta is a kósza utazók nyomába szegődik, hogy magával rántsa őket a mélybe. Gyuszika ugyan már felnőttként tekintett magára, gyomra mégis kellemetlenül motoszkálni kezdett, ahogy lassan a rozoga kút fölé hajolt. A kiszáradt, mély üreg sötéten ásított felé, a summás lánynak azonban se híre, se hamva nem volt. Még hogy szellem, egy frászt – horkantott Gyuszika, és megszaporázta lépteit Ernőék felé, hiszen nem akarta egy olcsó rémhistória miatt megváratni kedves barátját – egyáltalán nem arról volt szó, hogy félt volna. A két fiú egy órával később kiáltozva üdvözölte egymást, azután megfáradt férfiemberhez méltóan szalonnát és kenyeret majszolva heveredtek le Ernőék diófája alá. Csakhamar elszálltak Gyuszika fejéből a kellemetlen gondolatok, és férfiúi méltóságát megőrizve azért mégiscsak átadta magát a gyermeki örömöknek. Hihetetlenül élvezte az Ernőéknél töltött időt. Megnézték a lovakat, aztán csúzlival meghajtották a szomszéd macskáját, majd tüzet raktak a búzatábla mellett, hogy krumplit süssenek. Utóbbi rémesen meggondolatlan tettet Gyula bácsi a mai napig bánja. Az idő hamar elrepült, Gyuszika egyszeriben azon kapta magát, hogy kiürült a baromfiudvar. Ha viszont a tyúkok is aludni térnek, akkor meg kell szaporáznia a lépteit hazafelé, mielőtt magára vonná édesanyja haragját. Hiába, a fakanál ugyanúgy csattan a számtanból eredményes tanulók hátán is. Gyuszika megköszönte a vendéglátást, fél lábbal azonban már az erdő széle felé masírozott. Az idő relatív – mondogatta állandóan tanítója, a Garas, ő pedig végre megértette. Miféle boszorkányság, hogy bárhová siet az ember, egy óra röpke pillanatként illan el? E gondolat egészen mélyen befészkelte magát Gyuszika fejébe. Olyan mélyen, hogy elhatározta, hazaérvén papírra veti magvas gondolatait, és olyan nagy megmondó emberek közé emelkedik majd, mint a Garas tanár úr (leendő kollégája iránt érzett tiszteletből biggyesztette innentől a tanár urat az öreg neve mögé). A telihold jóságosan hajolt a fiú fölé, fényes arcával utat mutatott még az erdőben is. Az ágak hangosan ropogtak Gyuszika talpa alatt, ahogy átszelte a rengeteget. Már éppen megörült volna a diktált iramnak, mikor furcsa, halovány emberalak képe villant felé a vaskos fatörzsek között. Magas, karcsú test nyújtózkodott a fák koronája felé, mintha még inkább fürdőzni szeretett volna a holdfényben. Gyuszika bizalmatlanul méregette az idegent, tekintete azonban lassan a mellette görnyedő, sötét halomra terelődött. A kút. Újra itt van a kút. De hiszen…
Chandrakanth Elancheran fotója
Gyuszika ereiben meghűlt a vér, amikor feltámadt a szél, az alak pedig alig észrevehetően ringatózni kezdett. Mintha halk, suttogó hangot is hallott volna a kút felől. Gyere, gyere, gyere! A fiúval hirtelen megfordult a világ, a fülében doboló vér olyan elviselhetetlenül hangos lett, hogy a susogó lombkorona zaját is elnyomta. Több sem kellett Gyuszikának, úgy lőtt ki a sűrűből, akár egy versenyló, meg sem állt Kazsoknádas határáig. Amikor a fák már csak kedves, régi ismerősként integettek felé a távolból, akkor bírt megálljt parancsolni ernyedt végtagjainak. Az anyja keservit, mégiscsak igaz volna, hogy lúdvérc lakik az erdőben? Hogy a mennydörgős isten csapjon bele, ő akkor sem fogja többé betenni a lábát oda, hogyha a fene fenét eszik is! A pokolba az öregekkel, a pokolba a summás lánnyal, a pokolba még Garassal is! – Gyuszika gondolatai olyan sebesen cikáztak a fiú fejében, hogy hirtelen azt sem vette észre, lábai már a biztonságos, jól megszokott kövesen repítik hazafelé. Az óra elütötte a tízet, amikor Gyuszika belépett a szülői ház küszöbén. Dühös édesanyja macskaugrással előtte termett, és jól begyakorolt taktusait már olvasni is kezdte felelőtlen fia fejére. Gyuszika nem szólt semmit, mély hallgatásba burkolózva vonta ki magát az események sebes sodrásából. Nem vallott a kísértetről, sem arról, hogy a halál jeges karmai nemrég még a tarkóját karistolták. Aznap elhatározta, titkának őrzője csupán egyetlen ember lehet széles e világon.
Ernő mellkasában szétáradt a szeretet, amikor Gyuszika macskakaparását olvasta a diófa alatt. A summás lányról szóló történet mélyen megindította a fiút, igaz, Gyuszika némiképp kiszínezte a történetet, és nem részletezte azt, hogy úgy rohant át az erdőn, mint egy vadló. Ernő gyorsan tollat ragadott, majd első gondolata helyett inkább mást írt a füzetből kitépett papírra. Méltatta barátját hihetetlen bátorsága miatt, és biztosította róla, titka vele együtt fog a sírba szállni. Ernő bácsi tartotta a szavát, két éve már, hogy testét a titokkal együtt elnyelte a fekete föld. Sosem árulta el Gyula bácsinak, hogy ő is találkozott már a summás lánnyal egy teliholdas éjszakán. Azzal sem szégyenítette meg sosem barátját, hogy akkor éjjel Gyuszika nem láthatott mást, mint a kút mellett strázsáló, öreg nyírfa törzsét, ahogy fehéren fürdőzött a telihold fényében.
Írta: Németh Eszter
