November közepén programok közt keresgélek, válogatok, igyekszem olyat kiszúrni, amelyre a család minden tagja jókedvvel rábólint. Egy rendezvényt, amire szívesen besétálunk minden előzetes felvezetés és meggyőző duma nélkül. Amibe mindannyian bekapcsolódunk és élvezzük.
Megakad a szemem a Játsszma Pécsi Társasjáték Kiállítás és Vásáron, a kilencedik alkalommal megrendezett hétvégi programon, a Kulturális Központban. A hirdetés szerint az év játékkülönlegességeiből válogattak. Ide tényleg nem kell erőszakkal elrángatni a társaságot. „Kipróbáltad már, hogy lehet-e terápiával hatástalanítani egy robbanó cicát? Tesztelted már félszerzet törpe erőidet a nyelves démon vagy a pelenkás vámpír ellen?ˮ – Így csalogatnak a programismertetőben, és mi tagadás, ezekre mind elképesztően kíváncsiak vagyunk.
Belépéskor egy 3D-s nyomtatóval találjuk szembe magunkat és megcsodálhatjuk a különböző mintadarabokat, apróbb-nagyobb elemeket, amelyek ezzel az eljárással készültek. Le is cövekelünk rögtön, épp egy dísztárgy nyomtatása zajlik. Rövid idő alatt kisebb tömeg verődik össze, mindenkinek van néhány technikai kérdése és ezekre készséggel válaszolnak is, akár gazdasági szempontokat megemlítve, külön kitérve a tervezési folyamatokra, az eljárás legkörülményesebb fázisára. Mérnökökkel vagyok, végtelen ideig tudnánk itt kérdezősködni, de legkisebb családtagunk körülnéz a terepen és konstatálja, hogy nincs sok üres asztal, gyorsan foglalni kell, már ha szeretnénk játékokat is kipróbálni. Végül is itt ez lenne a cél.
Bevallom, nem voltam eddig hasonló kiállításon, így nem voltak elvárásaim, sem összehasonlítási alapom, semmilyen elképzelésem arról, hogyan mutatják be a játékokat.
Az emeleten zajló tevékenységek játékklubra emlékeztetnek. Bár olyat harminc évvel ezelőtt láttam utoljára. Tényleg létezett működő társasjátékklub akkortájt, ahova a helyiek bejártak kártyázni, römizni, sakkozni. Emlékszem, csodálatos volt felfedezni, hogy van erre igény, az emberek szeretnek összegyűlni, varázsa van az együttgondolkodásnak, csapatokban való stratégiaépítésnek. Látva a foglalt asztalokat, a rengeteg fiatalt, a családias hangulatot meg kellett állapítanom, hogy ez a lelkesedés nem változott, ugyanúgy igény van a társasozásra, ugyanolyan élmény összefogni vagy épp harcolni társainkkal.
Leültünk az asztalhoz, az egyetlen üres asztalhoz, amelyet sikerült végül lefoglalni és nézelődtünk, hogy mit lenne érdemes kipróbálni. Rögtön odajött egy játékmester. Ajánlott néhány játékot, a kérdéseinkre válaszolva részletesen elemezte, hogy szerinte melyikkel lenne előnyösebb kísérletezni egy ekkora társaságnak, ilyen igényekkel, ennyi idő alatt. Gyorsan döntöttünk és nekiveselkedtünk a harcnak. Különleges élmény volt, hogy nem nekünk kellett végigolvasni és értelmezni a játékszabályokat, hanem ott állt végig valaki mellettünk, segített, elmagyarázta ezeket, akár több ízben is, ha szükség volt, ugyanakkor részletesen kitért a saját játéktapasztalataira. Az elején úgy gondoltam, ledarálja a szabályokat és elmegy. De nem: végigkísérte a folyamatot, felhívta a figyelmünket néhány hibára, emlékeztetett menet közben lényeges lépésekre, pontozásra, stb. Megvárta a játék végét. Ajánlott másikat. Azt is végigvárta. Majd bocsánatot kért, hogy egy következőt, amely felől nagyon érdeklődünk, nem tudja kellőképpen bemutatni, abban ugyanis nem ő, hanem egy kollégája az igazi szakértő, aki most élesben játszik.
Időközben ugyanis elkezdődött a verseny. Bárki jelentkezhetett, csatlakozhatott, sorolták a játékokat, a versenyszámokat. Sajnos, mi későn értünk oda, így nem tudtunk bekapcsolódni.
Hogy a szervezők szempontjából sikeres kiállítás volt-e vagy sem, nem tudnám megmondani, nem ismerem a szempontjaikat (bár a foglalt asztalok, gondolom, jeleznek valamit), de hogy mi különösen elégedettek voltunk a választásunkkal, abból is kiderült, hogy szinte teljesen megfeledkeztünk az időről és alig-alig sikerült utolsó percben felkapaszkodni a vonatra, amire előzetesen jegyet vásároltunk.
Írta: Rancz Edit
