Tisztelt Követőink, ez első bejelentkezésünk a rövidesen elinduló 3. évadunk elé, amelyben pécsi kulturális, közéleti, tudományos, civil eseményekről is tudósítunk. A karantén megszűnésével blogunk címe immár a kritikai távolságra – s egyben a lokális közelségre utal. Első szövegünk máris párbeszédbe lép az ugyanazon napon nyílt Tolvaly Ernő festészeti díj köré szervezett kiállítással is. A szöveg és a szerkesztők párbeszéde bevonzotta ugyanis a pécsi festőhallgatók képeit Orbán Jolán kiterjesztett sétája nyomán.
Gilbert Edit előszava
A barangolás során valóban létrejöttek azok a bizonyos párbeszédek: a legérdekesebb diskurzusnak az alkotók közöttit találom a befogadókon át.
Párbeszédek: alkotó és művészetkedvelő között? Vagy alkotó és alkotás között? Esetleg az alkotók között? Ezért a többes szám – e séta mindhárom kérdésre igennel felelt.
Négy pécsi női képzőművész februárban nyílt kiállításait barangolhatta be március 8-án a 17 órától induló sétához csatlakozó. A Művészetek és Irodalom Házában kezdődő eseményen minden (női) vendégnek tulipánnal kedveskedtek. (Furcsa megtapasztalás volt résztvevőként virágot kapni – az alkotó helyett.) A célközönség inkább a nők voltak, s ezzel függhet össze, hogy sok kisgyerek is végig járta az útvonalat. Ez először üdítően hatott, azonban ahogy egyre jobban fáradtak, úgy egyre fárasztóbbak is lettek; az előadókat kihangosítás híján amúgy is csak nehezen lehetett hallani – egy idő után telefonról nézett mese és fogócska-bújócska zajai uralták el a terepet.
A séta tehát a Martyn Ferenc Galériában vette kezdetét, ahol Burkus Judit és Vercz Szilvia kiállítása volt látható Tabula rasa (azaz új kezdet vagy tiszta lap) címen. Az elnevezés a papírra mint anyagra is utal: a kiállított plasztikák többsége ebből készült. Mindemellett elmondásuk szerint mindketten egy „újrakezdés” folyamatában hozták létre műveiket, a papír is ezt jelenti számukra. A legtöbb kiállított plasztika hajtogatással, vágással készült. Találkozhattunk sok izgalmas és elgondolkodtató megoldással, a papírból készült erdőt ábrázoló plasztika mindazonáltal kissé visszásnak tűnt: a természet nagyságának, erejének kifejezése közepette így védjük a fákat?
A második megállóhelyen, az Ancora Galériában Kanics Dorottya, Nagy Sarolta és Nemes Zsuzsa festőművészek állítottak ki. A cím – Nem alszom, de álmos vagyok – Zsuzsa kislányától ered: ő mondta ezt egy sétájuk alkalmával. Az alkotókat összeköti a közös egyetem, amint a nőiség, az anyaság is (a galéria honlapján megtalálhatók az erről szóló beszámolók). Különböző technikákkal készültek a rokon alkotások: Dorottya akril-vászon képei élénk színekből, néha hímzőfonálból, és mind szabálytalan, íves formájúak; Sarolta lenyomatokat gyűjtött frottázs technikával vászonra; Zsuzsa módszere pedig a képi mesélés.
A Pécsi Galériában Palatinus Dóra Lehetséges Jelen című kiállításán eleinte meglepődtem, hogy a kiállított művekhez sem alcímet, sem írásos kommentárt nem tett hozzá, ám az alkotó magyarázata és bravúros vezetése meggyőzött, hogy a (fő)cím lefedi/összefoglalja összes kreációját. Előadása után (amit elég nehezen lehetett hallani a fenti okokból) érthetővé vált a fölvázolt elképzelés. A tér berendezése a külsőből befelé haladt a saját terep, az otthon felé. A legtöbb kiállított plasztika biztonsági korlátokból készült az idő múlását funkcióváltásokkal bemutatva. A lebontott és épülő épületekről készült képek érdekes kérdést vetettek föl: vajon a haladáshoz bontani kell? Dóra szerint a formák átírása létszükséglet.
Végül a Civil Közösségek Házában fejeztük be a sétát. Varga Rita kiállítása, a Kertem, Alany és oltás finisszázs is volt egyben. Technikája a színes textilfestés; e képekre boxoló vagy szumós nők fotóit tette. (Egy másik rendezvény miatt a központi terembe csak kívülről tudtak belesni az időközben megfogyatkozott látogatók.)
A barangolás során valóban létrejöttek azok a bizonyos párbeszédek: a legérdekesebb diskurzusnak az alkotók közöttit találom a befogadókon át. (Sajnos az az ígéret nem teljesült, miszerint egymás műveit mutatnák be.) Az esemény úgy hirdette magát, hogy „nem homogén anyagról van szó, ugyanis a műfajok érdekes sokféleségével találkozhatunk.” Valóban: más-más típusú galériák álltak össze egy olyan beszélgetésre, amely végigvezeti a résztvevőt a tiszta lappal indító, reményteljes kezdettől, az alkotói fázisokon át (ahol hiába vagyunk fáradtak, mégsem aludhatunk) egy lehetséges jelenig, amely megengedi az alany és oltás, avagy a kert és a kertész utópisztikus együttélését.
Fotók: Orbán Jolán, Molnár Viola, Gilbert Edit
írta Gadó Virág
technikai szerkesztő: Horváth Péter
