Annak oka, hogy nem másokat hibáztat a vele történtek miatt a költő, éppen emberképében rejlik.
Az orosz eredeti és magyar, illetve angol fordításai között sok kisebb-nagyobb eltérés van. Ezek közül az általam vélt leglényegesebbekre szeretném felhívni a figyelmet. Alapfeltevésem az, hogy mivel a verset angolra maga Brodszkij fordította le, a számára lényeges jegyeket megőrizte a fordításban is. Az orosz és az angol vers közös jegyeit kerestem először is, minthogy ami mindkettőben egyforma, bizonyosan fontos volt a szerzőnek. Majd azt vizsgáltam: a magyar fordítás ezeket az orosz és az angol változatban megegyező jegyeket hűen követi-e.
A költemény két részre tagolható (16-4), ahol a költő a személyes életéből vett, jellemzően rossz események felsorolását követően általánosít: az emberi életre általában is a szenvedés jellemző. Van azonban egy másik lehetséges tagolás.
Az oroszban és az angolban az 1., a 9. és a 13. sor az én személyes névmással kezdődik. Így a vers 8-4-8 sorra tagolódik. A középső 4 sor kap kiemelt szerepet, amely Brodszkij sztyeppei vándorlásairól (éveken át geológiai expedíciókban vett részt) és belső száműzetéséről (’64-ben munkakerülés vádjával öt évre Norenszkajába száműzték) szól. Fontos megjegyezni, hogy Brodszkij az emberi életet általában is mint száműzetést értelmezi. Az időben napról napra vándorolva „temporális értelemben mi mind nomádok vagyunk”, írja egyik esszéjében. A 4 sor kiemelésével a száműzetésnek ad általános értelmezést a saját életére (mintha azt hangsúlyozná, hogy ’72-es, a SZU-ból történő végleges kiutasítása előtt is tulajdonképpen száműzött, illetve vándorló életet élt) – és az emberi létre kiterjesztetten is. Ez a tagolás azonban a magyar fordításból elvész: az 1., a 9., a 13. sor nem az én névmással kezdődik.
A három ’én’-névmásnak nemcsak a tagolásban van szerepe. Kiemelik, hogy mindent az én tett; nem mások cselekedtek vele olyan dolgokat, amellyel szenvedést okoztak neki. Brodszkij mindig is hangsúlyozta, hogy ő nem áldozat. Ugyanezt nyomatékosítja az is, hogy a T/3. személyű alany (ők) csak a vers utolsó előtti sorában jelenik meg: „[d]e míg agyaggal nem tömik tele a számat”. A magyar fordítás nem követi ebben az orosz és az angol változatokat, a magyar fordításban már az 1–16. sorban is megjelenik a T/3. személyű alany. Például az oroszban a lírai én bement a ketrecbe, míg Baka fordításában „ketrecbe [ők] engem zártak”. Az oroszban az őrök sötét pupilláit a lírai én beengedte az álmaiba. Bakánál „az őrök sötét pupillái álmaimba visszajárnak”, vagyis nem az én, hanem az őrök (pupillái) a mondat alanya, a cselekvő fél. (Az angol fordításban is csupán egyetlenegyszer jelenik meg a T/3. személyű alany, akárcsak az orosz eredetiben, de nem ugyanott, hanem a 8. sor egy mellékmondatában.)
Annak oka, hogy nem másokat hibáztat a vele történtek miatt a költő, éppen emberképében rejlik. Az ember Brodszkij szerint ugyanis – rossz, nem különös tehát, ami vele történt. Ha csak a saját foglalkozása-belieket tekintjük: sok költőt, írót száműztek már Brodszkij előtt is. Ebből a szempontból nagyon találó Baka egyik szóválasztása, a „fenevad” szó, mintegy utalva arra, hogy az ember Brodszkij szemléletében nem ártalmatlan. Az író – magányos utazó… című esszéjében a szerző úgy fogalmaz: „mi mind gazemberek vagyunk”, a költő sem kivétel tehát ez alól, „az ember gyökeresen rossz”, de mindannyiunknak törekednünk kell a belső változásra. Noha bennünk rejlik a negativitás, tehetünk ez ellen: „[m]a az embernek az a feladata, hogy jó maradjon a Rossz birodalmában, és ne váljon maga is a Rossz hordozójává”, írja ugyanebben az esszében. Hitre, de legalábbis személyes hősiességre van szükség ennek megvalósításához, vallja Brodszkij. Ebben a költő feladata a példamutatás, az élenjárás. Magáénak vallotta – felhívó értelemben – Robert Frost meghatározását a költőről szintén ebben az esszéjében: „Azt állítani, hogy költő vagy, ugyanaz, mintha azt mondanád, hogy jó ember vagy ”.
További különbség, hogy az orosz versben és angol fordításában a hunok – üvöltenek. Az orosz versben két azonos tövű szó szerepel: vopl (üvöltés, a hunokról írja ezt a 9. sorban) és voj (szintén üvöltés jelentésű szó a 15. sorban). A hasonló hangzás, az azonos szótő miatt is adódik a képzettársítás a két szó között. Baka kihagyta ezt a kifejezést, a magyar fordításban a hunok nem üvöltenek („Kószáltam sztyeppen, mely a hunokra emlékszik tán”). A 15. sorban pedig a „kiáltás” szóval (még ha annak tartalmi inverzére utalva is) fordította le („torkom minden hangot kiadhatott, mi nem kiáltás”). Az üvöltés erősebb érzelmi tartalmú, s a hunok bátorságát juttatja eszünkbe. Sajnálatos, hogy ez a lexéma nincs jelen a magyar fordításban, úgy gondolom, fontos jelentésréteg veszett el így. Az az üzenete ugyanis az eredetinek, hogy bátraknak, nem pedig áldozatnak kell lennünk az élet különböző kihívásai közt. Az angol fordításban a bátorság témáját tovább erősíti a verskezdet szóválasztása: „I have braved”. Azaz ’bátor voltam bemenni’ a ketrecbe.
A magyar fordítás a hálaadás intenzitását sem érzékelteti kellőképpen. A hála felzeng (az orosz versben), kitör, kiömlik belőle (az angol versben), tehát nagyon intenzív a visszafogottabb magyar fordításhoz képest, ahol: „ajkaim másra nem nyitom, csak a köszönet szavára.” Minden mást a suttogás, a szenvtelen tudomásulvétel („suttogni kezdtem hát”) illet meg az eredetiben is, de a hála ott felzeng, hangos, szinte megközelíti az üvöltést.
Baka fordítása kiváló, ám az előbbiekben 4–5 olyan lényeges, a brodszkiji világ- és emberképet kifejező jegyet is találtunk, amelyek meghatározóak az orosz és az angol versben, viszont a magyar változatból hiányoznak. Kétségtelenül nehéz feladat lenne Baka fordítását felülmúlni, de a különbségek miatt megfontolandó lehet Brodszkij e csodálatos versének újrafordítása.
Írta: Túri Katalin
