Maga sem tudja, mennyit időzött ott, talán pár percet, vagy lehet, egy egész órát, egyszeriben megelevenedett előtte az evangélium.
Az én szép hazám a rejtélyes Somogyország. Sokan mondták, csuda egy hely az, még a szentlélek is alászállt egyszer. Ha hiszed, ha nem, biztos forrásból tudom, ez így történt. Történetünk főszereplője V. Gyula (belsőbb körökbe tartozóknak Gyula bácsi), aki sziklaszilárd meggyőződéssel állítja, vonzza a transzcendens entitásokat. Elismerem, némi színezésre szorul a történet a narrációt illetően, mivel fentebb említett Gyulánk ékesszóló tudománya megrekedt az alsóbb szinteken. Sorolhatnék erre jobbnál jobb példákat, mint az immunrendszer, ami nála imórendszerként ismeretes, illetve újonnan vásárolt, állítása szerint magyar televíziójuk márkája Hunyadi, ám ha jobban megnézed, a betűk sorrendje inkább arra a másik furcsa névre, a Hyundai-ra emlékeztet. Nagy költő Gyulánk előszeretettel tárta fel legendáriumát a népes publikum előtt minden összejövetel alkalmával. Karjait keresztbe fonta az évek alatt gondosan növesztett, tökéletesen gömbölyű pocakja felett, majd egy nagy sóhaj keretében nekivágott a mesélésnek. Gyulánk, aki a történet idején fejlődési szakaszának elején járt, épp csak befejezte a negyedik osztályt. Nyár volt, ám idejét sosem tékozolta el olyan felesleges dolgokra, mint a pihenés. Maj’ pihenek eleget a főd’ alatt – hangoztatta mindig szilárd meggyőződéssel. Gyuszika tehát, mivel ennyi idős korában senki sem hívta Gyula bácsinak, az egész nyarat munkával töltötte. Hol a földeken segédkezett kiforgatni a krumplit a földből, hol pedig szép, piros almákat szakított le a gyümölcsösben. Ilyenkor sokat aggodalmaskodott, állítása szerint a sűrű lombkoronát kedvelte a madarász kígyó, ami úgy érte utol áldozatát, hogy a szájába kapta a farkát, és gurult, mint a biciklikerék. Megbízhatósága révén édesanyja egyre fontosabb feladatokkal bízta meg, amitől Gyuszika mellkasa olyan nagyra dagadt, mint az említett madarászkígyó bendője, ha jól megtömte óvatlan kisfiúkkal. Édesapja bányamunkásként sokat maradt távol még éjszaka is, ilyenkor Gyuszika feladata volt, hogy étellel lássa el az öreget. Fogta a becsomagolt kenyeret, az avas szalonnát, a vállára csapta viharvert batyuját, és elindult az éjszakába. Sosem félt, ugyan mitől kellett volna? Még akkor is rendíthetetlenül menetelt, mikor elérte az első tölgyfákat. Mivelhogy az útja egy erdőn keresztül vitte. Nem tartott sem farkastól, sem medvétől, de még a rabsictól sem! Édesapja büszkén tekintett a kis Gyuszikára, de azért mégis felajánlotta neki, hogy maradjon vele éjszakára. Az erdő sötét, ráadásul a falu határában ott az a nagy árok, a sötétben még bele talál pottyanni. Ő azonban diadalittasan rázta a fejét, mit neki az erdő és az árok, ha maga Jézus Krisztus jönne vele szemben, akkor sem történne semmi! Így búcsúzott édesapjától, majd elindult hazafelé. Úgy tűnt, az erdő az apró neszelésen kívül nem tartogat mást a számára, így szinte szökdécselve haladt tovább afelé a bizonyos árok felé. Nagy, öt méter széles szakadék volt ez, még a legrátermettebb lovak sem tudták átugrani. Gyuszikát mindig is érdekelte, mi van az alján, mivel komája, a Pista azt mesélte, nem csak elhullott állatok, hanem csecsemők tetemei is ott hevernek. Gyuszika hevesen dobogó szívvel lépett az árok széléhez, majd nézett le a nagy feketeségbe. Semmi. Egyszer fusson csak össze a Pistával, majd jól megveri – gondolta bosszúsan, hiszen kutatása közben jócskán eltávolodott a hídtól, ami átívelt a mélység felett. Mivel nappal sosem járt errefelé, éjszaka pedig fekete árnyék vetült a környékre a tölgyerdő miatt, némi reménnyel a szívében nézett az öreg fákra. Azok biztosan tudtak valamit, amit ők nem. Maga sem tudja, mennyit időzött ott, talán pár percet, vagy lehet, egy egész órát, egyszeriben megelevenedett előtte az evangélium. A sűrű erdő takarásából szőrmébe burkolt alak vált ki. Maga Jézus Krisztus volt egy szürke szamár hátán! Gyuszikát hirtelen kiverte a hideg veríték, ahogy a Megváltó hosszú, görbe botját fogva baktatott felé a szamár hátán. Sűrű haja a vállát verdeste, sötét szakáll keretezte a szóra nyíló száját. Több se kellett Gyuszikának, nemhogy hozzá szóljon az Isten fia, fogta magát, és halálfélelmében átugrotta mind az öt métert, majd meg sem állt hazáig. Ahogy berontott a házuk ajtaján, feldöntötte édesanyját, majd csak annyit nyögött, el akarta vinni a Jézus Krisztus, aztán elájult. Napokig feküdt az ágyában, magas lázzal küzdött. Az aggódó szülők igyekeztek minden értelmetlen nyögésre odafigyelni, így lassacskán rájöttek, egyetlen Gyulájukra nem a Megváltó, hanem a határból hazatérő juhász ijesztett rá.
Írta: Németh Eszter
Fotó: Bodó András
