Míg a legtöbben csak a kötelező szelfi erejéig maradnak a szobornál, én kitartóan nézegetem, és azon gondolkodom, hogy eléggé megtaláltam-e önmagamat, pont azon az ösvényen járok-e, mint amelyen a leginkább járnom kell.
Másnap reggel északkelet felé veszem az irányt, a közeli Takaoka városában szeretném meglátogatni utam második nagy Buddháját. Ahogy az előzőt, ezt sem nagy kihívás megtalálnom, közel van az állomáshoz. Fiatalos, bajszos legény ez a Buddha, aki egy zsebkendőnyi parkban ül lótuszvirágában. Ugyanazt a higgadtságot érzem, mint Kobéban. Azt a fajtát, amivel egy életre kiegyeznék, és amely azt a lelkiállapotot biztosíthatná számomra; vélhetően a legjobb döntéseket lehetne meghozni általa.
Nagy Buddha Takaokában
Visszatérek Kanazavába, s máris átszállok, ismét Oszaka felé: a sinkanszen útvonala irányít. Már ismerős szállásomon alszom egyet, a reggel újra vonaton ér. Minden állomásom e nagy utazásomon egyfajta csúcspont, a következő is, ahová tartok. Kamakurában végig Kavasze Haszui festménye jár az eszemben, amikor meglátom a leghíresebb japán nagy Buddha-szobrot. Csöpörög az eső, álldogálok a Kínában vásárolt esernyőm védelmében és várom, hogy jöjjön egy anyuka a kislányával, ahogy a festményen is, és én pont azon a helyen állva, ahol a nagy festő, elkészítsem a magam képét. Lőttem párat, de olyat éppen nem, mint gondoltam, azért így is elégedett vagyok. Míg a legtöbben csak a kötelező szelfi erejéig maradnak a szobornál, én kitartóan nézegetem s azon gondolkodom, hogy eléggé megtaláltam-e önmagamat, pont azon az ösvényen járok-e, mint amelyen a leginkább járnom kell.
A legismertebb, közel 800 éves nagy Buddha-szobor, melyet a leghíresebb alkotók között Hirosige és Hasui is megfestett, Kamakura
Szinte örülök, hogy esősre fordult az idő, ezért nem vonz túlságosan a közeli tengerpart, meg hát szorít is az idő; szeretnék időben eljutni Tokióba, azon belül pedig először, ahogy szoktam, megtalálni a szállásomat. Fura érzésem van. Csungkingból jövök, amit a világ legnagyobb városának mondanak, és mindjárt befut a vonatom a japán fővárosba, amit szintén a legnépesebb városként tartanak számon. Mindenesetre a belváros itt meggyőzőbb.
Sinkanszen a tokiói pályaudvaron
Bár kéthetes felkészülésem alatt utánanéztem, hogy jutok el a motelbe, s tudom, nagyon közel vagyok, az utolsó métereken kissé elbizonytalanodok, ezért (internet nélküli) szokásomhoz híven a régi módszerhez folyamodom, megkérdezek valakit. A kisgyerekes anyuka saját bevallása szerint rendszeresen erre kocog, de sajnos nem ismeri a célomat. Besötétedett, január van, így hát különösen örülök, amikor a hölgy kihívást érezve keresni kezdi a címet a telefonjában. Meg is találja, valóban nagyon közel bújt el. Elkísér odáig, ami szintén nem ritkaság Japánban. Gyors bejelentkezés, megszabadulok a hátizsákomtól, majd egy laza esti sétára indulok az Aszakusza negyedben.
Írja: Dominka Ede Harald
