A darab egy tipikus latin szappanopera vagy amerikai sit-com epizódjának is beillene. Bonyodalmak bonyodalmak hátán, a nap végére pedig minden rendbe jön, hogy másnap – valószínűleg – újrakezdődjön az egész.
December ötödike, csütörtök, este nyolc óra. A Janus Egyetemi Színház nézőtere megtelt, néhányunk számára plusz széket is kellett hozni a szervezőknek. A fogadtatás és a társaság is barátságos. A nézőtér elsötétül, a fények a színtérre irányulnak.
A darab elején Ridolfo kávéházának reggeli nyitásába csöppenünk bele, és vele együtt az események közepébe. Trappola és Nemo kipakol, Ridolfo kávét főz. Hamarosan meg is érkezik az első vendég, Don Marzio, a helyi pletykafészek. Tőle tudjuk meg, hogy Eugenio elkártyázza minden pénzét Pandolfo kaszinójában, amit a kávéház tulajdonosa nem néz jó szemmel. Szívén viseli a fiatalember sorsát és minden tőle telhetőt el akar követni, hogy másfelé terelje az ifjút. Don Marzio értesülései azonban igazak, bizonyíték rá a nála lévő fülbevaló, mely eredetileg Donna Vittoria, Eugenio feleségének tulajdona. A történet pedig innen már csak bonyolódik. Belekeveredik a kávézó felett lakó táncosnő, akihez állítólag a hátsó bejáraton keresztül járnak a vendégek, a táncosnő szeretője, aki grófnak mondja magát, és egy zarándok nő is, aki a férjét keresi. Az első felvonás végére minden szál összekeveredik, az indulatok a magasba csapnak, a kávéház, egyben a színtér is kiüresedik.
A második felvonásra a nézőtér átalakul, a nézők több mint fele a kávéház vendégévé válik, hogy testközelből élhesse át a történéseket. A kávéház hangos. Ridolfo pedig mindent megtesz, hogy újra kibékítse egymással Eugeniót és Vittoriát. A férfi azonban továbbra is csak kártyázna, csekélyke nyereményét pedig nagy vacsorával ünnepli. Erre az ünneplésre érkezik meg Donna Vittoria és a zarándoknő is, így minden szereplő egyszerre van a színpadon. Kiderülnek a turpisságok, összeérnek a szálak, a káoszban pedig valahogy egymásra találnak az eredeti párok, mindent legyőz az igaz szerelem. A hazugságok és vádak pedig Don Marzión csattannak, akit a többiek elkergetnek maguk közül, a Bella Ciao című partizándal kíséretében. Az eseménydús napnak vége, a kávéház bezár, de vajon ki jön vissza, ha minden probléma megoldódott?
Az előadás szórakoztató. Ötletes megoldás, ahogyan a második felvonásban bevonják a közönséget a kávéházba, azonban könnyed felüdülésnél többet nem nyújtott. Próbálták modernizálni az előadást néhány rap-betéttel, természetesen a vendégek szórakoztatására. Ezek végül is beleilleszkedtek a darabba, bár nem hiszem, hogy nagy szükség volt rájuk. Ennél sokkal zavarba ejtőbb és érthetetlenebb számomra a partizándal-betét, mellyel Don Marziot űzték el.
A darab egy tipikus latin szappanopera vagy amerikai sit-com epizódjának is beillene. Bonyodalmak bonyodalmak hátán, a nap végére pedig minden rendbe jön, hogy másnap – valószínűleg – újrakezdődjön az egész. Hiszen hiába űzték el a pletykafészket, a pletyka és az azokat elindító emberi hibák ott laknak mindannyiu(n)kban.
Írta: Rasztik Edit
