…helyet hagytunk a természetnek, újra jó levegőt szívunk. Megtapasztaltuk, hogy a franciaországi szociális háló erőssége óriási érték. De láttuk az Európai Unió tehetetlenségét és a központosított állami rendszer határait. Mintha az első igazi és nagybani alkalmazása lenne a sokat szóba kerülő „résztvételi demokráciának”: az emberek nyomására a kormány engedélyezte a klorokin használatát, a polgármestereknek pedig sok helyi kezdeményezésük volt – időnként a hivatalos állásponttal szemben is.
A Covid-19 után új éra következik. Le tudjuk-e vonni majd a megfelelő következtetéseket? Mindenesetre, itt Franciaországban is irány a DECENTRUM!
Az előző cikkemben jeleztem, hogy Franciaországban újra megnyílnak az iskolák május 11-én. Azon a napon csak értekezlet lesz a tanároknak, majd a gyerekek három lépcsőben jönnek vissza, május 12-én, 18-án és 25-én. Az osztályok 15 fős csoportokra lesznek bontva, még nem világos pontosan, hogyan: talán egyik héten egy csoport jön, aztán a másik. Sok kérdésre várnak még választ a tanárok, igazgatók: kapunk-e majd maszkokat, kötelező lesz-e a használata, hogy lesz megoldva a menza...
Egy ilyen méretű válsághelyzet rámutat az ország általános állapotára és felszínre hozza a meglévő, mélyen fekvő problémákat.
Kiderült, hogy az országnak alig van készlete maszkból, de a könnyűipar nem képes átállni ennek a tömeges gyártására sem, mint ahogy paracetamolból sincs elég, így a gyógyszertárban egy-két dobozzal vásárolhatunk csak. A maszkokat és a gyógyszert is Kínából várjuk, hetek, hónapok óta. A textilipart és a gyógyszergyártást is jórészt már régen delokalizáltuk.
Az egészségügyi dolgozók tavaly nagyon sokszor tüntettek, hogy felhívják a figyelmet a kórházi ellátás katasztrofális állapotára, a túl kevés férőhelyre, a dolgozók csekély bérére és a rendkívül nehéz munkakörülményekre. Komoly választ nem kaptak a kormánytól, de ami tavaly lehetetlennek tűnt, az idén talán megvalósul. Ebben a kényszerhelyzetben hirtelen nagy összegeket szán a kormány az orvosi ellátásra.
A krízistől sok kisvállalkozó nagyon nehéz helyzetbe került. Nekik a kormány minimális, körülbelül 1500 eurónyi segélyt ajánl, valamint a társadalombiztosítási járulékok elhalasztását. Sok vállalkozó viszont így sem látja a kiutat. A kormány felkérte a bankokat, hogy hitelekkel segítsék a vállalatokat, de a francia bankok helyzete is labilis ehhez. A vállalkozók a biztosítótársaságoktól is várnának segítséget, hiszen évek óta fizetnek azért, hogy betegség vagy munkaképtelenség esetén közbelépjen a biztosító. Viszont a szerződésben nem szerepel az egészségügyi katasztrófa, ezért a kormány felkérte a biztosítótársaságokat, hogy humánusak legyenek és járuljanak hozzá a költségekhez. Várjuk a fejleményeket.
Igaz, hogy az egészségügyi krízishez politikai válság nem társul, de lehet, hogy ez csak idő kérdése. Ebben a helyzetben ugyanis egyik párt, egyik szakszervezet sem enged meg magának túl erős kritikát, mindenki hagyja nyugodtan dolgozni a kormányt. Hozzáteszem, hogy itt a köztársasági elnök egyedül és kizárólagosan dönthet ezekről a kérdésekről is minden külön meghatalmazás nélkül. Fel sem merült egy az ellenzéki pártokból és a kormánypártból álló tanácsadó bizottság lehetősége. Viszont a krízis után sokan készen lesznek emlékeztetni a kormányt számos ellentmondására. Csak néhány példát mondanék: az egészségügyi miniszter januárban bejelentette, hogy nagyon kevés esély van a vírus franciaországi elterjedésére és hogy megfelelő tartaléka van az országnak maszkokból. Majd februárban, a válság közepén ugyanez a miniszter lemondott posztjáról, hogy az önkormányzati választáson vegyen részt. A maszkokkal kapcsolatban hetekig azt hallottuk, hogy csak az egészségügyi dolgozóknak kell viselniük. Megtudtuk persze, hogy az ország tartaléka minimális és még a kórházaknak sem elegendő. Néhány héttel az iskolák bezárása előtt a kormány szóvivője elmagyarázta, hogy nem kell bezárni azokat, hiszen az influenzajárvány idején is normálisan működnek az oktatási intézmények. Március 12-én este Emmanuel Macron bejelentette, hogy március 16-tól bezárják az iskolákat, de ugyanakkor 15-én megtartották az önkormányzati választásokat.
Viszont a válság nem csak a nehézségeket és ellentmondásokat mutatta meg, hanem a pozitív erőket is a felszínre hozta.
Megmutatta például a szociális háló erősségét Franciaországban és annak jelentőségét krízis idején. A magánszférában az állam felajánlotta a vállalatok alkalmazottainak a részleges munkanélküliséget és a társadalmi illetmények befizetésének elhalasztását. A közalkalmazottak legnagyobb része hirtelen nagyon jól átállt a távmunkára, mint például a tanárok, akik szabadon választott pedagógiai-szakmai módszerekkel, az általuk jónak tartott platformon kezdtek el tanítani és persze kapják a teljes fizetésüket. Az egészségügyi dolgozók minden energiájukat bevetve dolgoznak nagyon nehéz körülmények között. A szolidaritás sok különféle megnyilvánulását láthattuk: ápolónők vállaltak munkát másik, távoli régióban, sok polgármesteri hivatal megszervezte a maszkok gyártását önkéntesekkel, mindenki igyekszik figyelni az idősekre, veszélyeztetettekre.
Megváltoztak a vásárlói szokások is: a hypermarketek helyett sokkal többet járunk a közelben lévő kis élelmiszerüzletekbe, helyi termelőktől veszünk zöldségeket, gyümölcsöket.
Hirtelen leállt a nagy jövés-menés, így kitisztult a levegő, az állatok, növények visszanyerték életterük egy a részét. A stresszes életünk lelassult, nyugodt tempóban dolgozunk, élünk, gondolkodunk. A mi családunkban is tudjuk értékelni az új életvitelt. A művészeknek amúgy is nyugalomra és bezártságra van szükségük. Az órákat meg lehet tartani egy platformon otthonról is, nem olyan fontos a fizikai jelenlét, mint gondoltuk, főleg ha felnőtteket tanítunk. A kamasz diákok örülnek, amikor az ágyból követhetik az órát és csak 10 perccel a kezdés előtt ébrednek föl. Nyugodtan elmerülhetünk hosszú regényekben éjszakába nyúlóan.
Mint láttuk, ez az egészségügyi válság különösen kihozta a legjobbat és a legrosszabbat az emberekből, a családokból és a társadalomból. Általában nagy fokú szolidaritást, alkalmazkodóképességet láttunk, de helyenként ennek az ellenkezőjét is. Mindenesetre helyet hagytunk a természetnek, újra jó levegőt szívunk. Megtapasztaltuk, hogy a franciaországi szociális háló erőssége óriási érték. De láttuk az Európai Unió tehetetlenségét és a központosított állami rendszer határait. Mintha az első igazi és nagybani alkalmazása lenne a sokat szóba kerülő „résztvételi demokráciának”: az emberek nyomására a kormány engedélyezte a klorokin használatát, a polgármestereknek pedig sok helyi kezdeményezésük volt – időnként a hivatalos állásponttal szemben is.
A Covid-19 után új éra következik. Le tudjuk-e vonni majd a megfelelő következtetéseket? Mindenesetre, itt Franciaországban is irány a DECENTRUM!
Írta: Schmidt Éva, Cannes, 2020. április 24.
